Kultúra

Nemzeti értékek, csúcsteljesítmények

A vetélkedőkön a gyerekek mobiltelefonnal filmeket készítenek helyi kézművesekről – számolt be lapunknak Lezsák Sándor

Lezsák Sándor már a kilencvenes évek elejétől azon dolgozott, hogy a sajátos hazai értékek hangsúlyosan jelenjenek meg a köztudatban. Az Országgyűlés alelnökét, a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány elnökét a hungarikumokról kérdeztük, illetve arról, hogyan lehet még inkább helyzetbe hozni a sajátos magyar értékeket.

Nemzeti értékek, csúcsteljesítmények
Magyarok égen és földön címmel kiállítás nyílik a Hungarikumok Házában
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

– Hogyan kezdődött a hungarikumok története?

– Az első hungarikumkonferenciát 1992-ben, a lakiteleki Népfőiskolán szerveztük, ahol Rubovszky András a világhírű gyógyvizeinkről beszélt. Akkor tűnődtünk el azon, hogyan lehetne a jogszabályok erejével törvényben biztosítani és bővíteni a magyar értékek hazai és nemzetközi érvényesülését. Így kezdődött a lassan három évtizedes folyamat. Ösztönző hatással volt rám a Magyar Örökség díj sikeres példázata is. Végezetül Medgyasszay László és Simicskó István terjesztette elő 2008-ban az országgyűlési határozati javaslatunkat, és ebből született 2012-ben a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvényünk.

– Hogyan született meg a nemzeti értékpiramis?

– A piramisábrát Balogh Lászlóval és Birinyi Józseffel dolgoztuk ki, lényege, hogy bárki javasolhat értéket. Több lépcsőben lehet eljutni a piramis csúcsára, a hungarikumok gyűjteményébe. Minderről a weboldalunk részletesen tájékoztat.

– Számomra meglepő, hogy például a Kodály-módszer hungarikum, de a Bartók-életmű nem az. Miért?

– Ez folyamatos vita a Hungarikum Bizottság ülésein is. Kodály Zoltán világszerte elismert módszere a magyarság csúcsteljesítménye. Életműve, ahogy Bartók Béláé is, a nemzeti értéktárunk része. Formálódik az a javaslatunk, hogy
a világszínvonalú életműveket a Magyar Örökség díj ajánlásával méltó helyre, a Magyar Értéktárba, a kiemelkedő nemzeti értékek közé emeljük. Egyébként tévútra vezethet ez a vita. Minőség, érték, életmű megítélése nem lehet polémia tárgya, a nemzetközi elismertségen túl a végső döntést az idő hozza meg. Legutóbbi ülésünkön a Magyar népmesék rajzfilmsorozatot egyhangú szavazással minősítettük hungarikummá. Világhírű magyar csúcsteljesítmény: több mint százhetven országban százhuszonötmillióan nézték meg ezt a sorozatot, a YouTube-on pedig meghaladja a százötvenmilliót a nézettsége.

– A kétezres évek elején viszont komoly nemzetközi viták folytak a pálinka és a tokaji bor kapcsán.

– Nemzeti értékeinket, érdekeinket védelmezni kell, ez természetes kötelességünk a politika, a közélet minden területén. De ide kívánkozik az a meggyőződésünk is, hogy az érték, a minőség bennünket,
az országképet, a nemzetünket is védelmezi azzal, hogy példát ad, minőségi munkára ösztönöz.

– Mennyire lehet pontosan meghatározni, hogy mi lehet hungarikum?

– A hungarikum a magyar nemzet csúcsteljesítménye. Olyan rendkívüli, világszerte ismert és elismert, kiemelésre méltó értéket határoz meg, amely lehet egyéni vagy közösségi teljesítmény, található a föld felett vagy a föld alatt itt, a Kárpát-medencében.

– Milyen hozadéka van a kitüntető cím elnyerésének?

– Egyrészt a hungarikum védjegy használatával jár, másrészt arra törekszünk, hogy a hungarikumok kiemelt költségvetési támogatást kapjanak a minőség megtartása érdekében. Pályázati forrásunk ebben az esztendőben ígéretesen bővült.

– Idén is meghirdették a Kárpát-medence magyar felső tagozatosai számára a hungarikumvetélkedőt. A verseny hogyan segíti a gyerekeket abban, hogy jobban megismerjék saját országukat, a magyar teljesítményeket és a tájat, ahol élnek?

– Például mobiltelefonnal készítenek három–ötperces filmeket helyi értékekről. Az iskolák, pedagógusok részéről rendkívüli az érdeklődés. Olyan pályázatot is tervezünk, amelynek segítségével a pedagógusok hungarikumműhelyét hozzuk létre.

– A lakiteleki Népfőiskolán folyamatosan épül-szépül a magyar értékek kikötője, a Hungarikum Liget. A Nemzeti Művelődési Intézet csodálatos új épületének októberi átadása után mi a következő lépés?

– A jövő esztendő elején nyitjuk meg a Hungarikumok Házát, amely otthont ad a Magyarok égen és földön című interaktív kiállításnak.

Hungarikumok a Magyar Értéktár-piramis csúcsán

A Magyar népmesék rajzfilmsorozatot százhetven országban mutatták be
A Magyar népmesék rajzfilmsorozatot százhetven országban mutatták be
Fotó: Kecskemétfilm

A Magyar Értéktár honlapján (Hungarikum.hu) a világon bárhol élő magyar személy javaslatot tehet helyi vagy tájegységi értékek elismerésére. Ha nagyobb hatósugarú a teljesítmény, földrajzi hely vagy találmány, akkor javaslat és döntés alapján megyei/ágazati érték lehet, majd ha kiemelkedő nemzeti értéknek ítéli a bizottság, bekerülhet a Magyar Értéktárba. Végül a piramis csúcsán ott a hungarikumok gyűjteménye, amelyben a hetvenhatodik a Magyar népmesék rajzfilmsorozat, olyan kiválóságok között, mint a Kodály-módszer, a magyar operett, a Száztagú Cigányzenekar, a magyar szablyavívás, a tokaji bor vagy a Magyar Pálos Rend. De amint azt a bizottság tagjai több fórumon is hangsúlyozzák, nem az a fő cél, hogy minden helyi érték hungarikum legyen, hanem az, hogy ami érték, ami minőség, fókuszba kerüljön. A Hungarikum Bizottság legutóbbi lakiteleki ülésén a Magyar Értéktár gyűjteménye is bővült. Bekerült a nemzeti értékek közé a Jászkürt-Lehel-kürt, a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely és a pócsi búcsúk, Vitéz László és a Vitéz László-bábjáték, a magyar értékmentő műhelyként működő Csángó Fesztivál, a dél-alföldi szikes tavak és Kecskemét szecessziós városmagja a Cifrapalotával.

Magyar Örökség díj: bárki javasolhat jelöltet


A Magyar Örökség díjat a Magyarországért Alapítvány hozta létre 1995-ben, de 2003-tól a díjat a Magyar Örökség és Európa Egyesület gondozza. Olyan intézmények, csoportok kaphatják, akik hozzájárultak a magyar kultúra, sport, gazdaság és tudomány területén a társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez. Évente négyszer osztanak ki hét-hét Magyar Örökség díjat kulturális gálaműsor keretében. Elismerésre méltó intézményt, csoportot bárki javasolhat. Minden felterjesztett nevét az Ezüstkönyvben őrzik, és onnan választják ki a díjazottakat. 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom