Kultúra

A nemzet dokumentálta a jövőért vívott harcát

Szöveges plakátokon, szórólapokon az ’56-os forradalom és szabadságharc majd az utána következő hónapok

 Az Országos Széchényi Könyvtár újabb, mindenki számára ingyenesen hozzáférhető digitális tartalomszolgáltatással jelentkezett ’56 – Történelem röplapokon címmel. Az adatbázis, amelyet 2020. október 23-án indítottak el, a forradalom és szabadságharc idején keletkezett röplapokból és szöveges plakátokból nyújt válogatást.

A nemzet dokumentálta  a jövőért vívott harcát
Névtelen csomagként, küszöbre helyezve adták be a könyvtárba a röplapokat
Fotó: OSZK

Az Országos Széchényi Könyvtárban 1956-ban megalakult Ideiglenes Nemzeti Bizottmány gyűlésén Hankiss Elemér (1928–2015) vetette fel a forradalommal kapcsolatos aprónyomtatványok, dokumentumok gyűjtésének, archiválásának szükségességét. A kezdeményezés hatására felhívás jelent meg a korabeli sajtóban A forradalom dokumentációja készül a Széchényi Könyvtárban címmel, amely többek között azt is leszögezte, hogy „világviszonylatban is egyedülálló lesz ez
a gyűjtemény. Nem késői történetírók, hanem a történelmet alakító nemzet önmaga számol be itt azokról a küzdelmekről, amelyeket saját maga és az emberiség jövőjéért vívott”. A kezdeményezés hatására a könyvtár dolgozói és mindazon magánemberek, akik fontosnak érezték e dokumentumok megőrzését a jövő számára, megkezdték a forradalom anyagának összegyűjtését.

A gyűjtemény gyarapodása igen változatos módokon történt: akadtak, akik névtelen csomagként a küszöbre helyezték vagy ajándékként adták a kordokumentumokat a könyvtárnak, míg mások pénzért kínálták a birtokukban lévő kincseiket.

A magyar nemzeti könyvtár e részlege napjainkra mintegy másfél ezer olyan dokumentumot őriz, amelyek az 1956-os forradalom és szabadságharc során, illetve az azt követő hónapokban keletkeztek.

 Az Országos Széchényi Könyvtár adatbázisában az egyes településekre és a röplapok, szöveges plakátok pontos megjelenési idejére is lehet keresni. Az adatbázis elérhetősége: https://plakattar.oszk.hu/1956-tortenelem- roplapokon/.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom