Kultúra

Hungarikummá nyilvánították a Magyar Népmesék rajzfilmsorozatot

Hungarikummá nyilvánította lakitelki ülésén a Magyar népmesék rajzfilmsorozatot a Hungarikum Bizottság -  tudta meg az MTI.

Hungarikummá nyilvánították a Magyar Népmesék rajzfilmsorozatot
Fotó: mh

Így hetvenhat hungarikumból áll a Hungarikumok Gyűjteménye, a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma pedig száznyolcvanegyre emelkedett - írja a közlemény.

A Hungarikum Bizottság döntésével ugyanis a Magyar Értéktárba került: a Jászkürt - Lehel Kürtje, Máriapócs Nemzeti Kegyhely és a pócsi búcsúk, Vitéz László és a Vitéz László-bábjáték, a Csángó Fesztivál, a Dél-alföldi szikes tavak, valamint Kecskemét szecessziós városmagja, különös tekintettel a Cifrapalota épületére.

Idén a hungarikum pályázaton résztvevők csaknem egymilliárd forint támogatást nyerhettek. A lehetőségnek köszönhetően a befogadott és formailag megfelelőnek talált négyszázhuszonöt pályázatból háromszázhatvan kapott támogatást. Döntöttek arról is, hogy a Magyar Örökség Díjazottak által létrehozott össznemzeti értékek a XII. kerületi,  a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár Művelődési Ház a XIX. kerületi értéktárba kerültek be.

Kapcsolódó írásaink

Döntés előtt az SZFE hallgatói

ĀA diákoknak választani kell kuratórium által biztosított akkreditált képzés vagy a Karácsony Gergelyék által ígért tanfolyamot között

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom