Kilencvenkilenc százalék tovább vágott volna

Vizy Márta (Stork Natasa) New Jersey-ben élő idegsebész, egyedül­álló, negyven körüli nő. Egy orvoskonferencián találkozik Drexler Jánossal (Bodó Viktor), aki Budapesten él, és szintén idegsebészként dolgozik. Márta úgy emlékszik, azt beszélték meg a férfival, hogy egy hónappal később a Szabadság hídon találkoznak. Drexler nem megy el a találkozóra. Márta Budapesten marad, és megkeresi Drexler munkahelyét. A kórház parkolójában összetalálkoznak, de a férfi azt állítja, soha életében nem látta a nőt.

Márta összeomlik, mégsem repül vissza Amerikába, hanem munkát vállal a kórházban, ahol régi professzora (Lukáts Andor) az osztályvezető főorvos. Márta első budapesti műtétjéhez éppen Drexlert hívják konzulensnek. Az agyműtét a film első szerelmi jelenete. Abból, amit műtét közben lát a férfi, végre érezni, érteni kezdi Mártát. Valami végig hajtja a nőt, hogy ne hagyja veszni ezt az eseményhorizont nélküli szerelmet. Ugyanaz a valami, ami miatt pontosan érzi, hol kell megállnia a szikével műtét közben ahhoz, hogy ne sértse meg a beteg agyában a beszédközpontot, amely lehetővé teszi a kommunikációt a külvilággal. Drexler azt mondja a sikeres műtét után, hogy az orvosok kilencvenkilenc százaléka tovább vágott volna.

Mit mond nekünk, nézőknek, ez a lehetséges párhuzam a kapcsolatainkról, illúzióinkról, vágyainkról, reményeinkről? Felvállalt és fel nem vállalt érzelmeinkről? Az elvárásokról, az érzékenységről, a belső szabadságról, a türelemről? Arról, hogy mi számít igazán az életben? Hogy hol van a komfortzónánk határa, és változhat-e koronként, személyenként, szerelmeként ez a határ?

Horvát Lili alkotótársaival arra törekedett, hogy a nézőnek olyan tágas teret adjon a filmmel, amelybe mindenki beleteremtheti a saját szerelmi meséjét.

A lebegős történetet, amelynek fő terepe a képzelet, az alkotók részben művészfotókra hajazó őszi budapesti képekkel, részben kórházi szocioképsorokkal egyensúlyozták ki. Így persze óhatatlanul azt is valószínűsítik, hogy a csodák a hétköznapjainkon simán megtörténhetnek, éppen úgy, ahogy egy Szerb Antal- vagy egy Krúdy Gyula-novellában. És ha már megtörténnek, rájövünk, hogy egészen egyszerű nevük is lehet: például türelem, összehangolódás, termékeny álmodozás, megnyílás. De persze a világért sem árulnánk el a film végét, a történet végét pedig el sem árulhatnánk, hiszen Horvát Lili már a címben – amely egyébként Halász Pétertől származik – kijózanítja a nézőket a befejezéssel kapcsolatban.

Stork Natasa, aki élete első főszerepét alakítja, gyönyörű és okos, erős, mégis sebezhető, a néző azt gondolhatja, egy ilyen bátor és odaadó nő megérdemli a boldogsá­got. Bodó Viktor nem bonviván, hanem inkább olyan karizmatikus férfi, akinek talán érdemes lehet megbocsátani.