Kultúra

A színművészetiről kikerülők nem tudják a szakmát

Magyar szerzők műveit előadni, ez az én munkám – vallja Dörner György, az Újszínház igazgatója

A petíciót, amelyben hetvennégy elismert, neves művész támogatja a Színművészeti Egyetemen (SZFE) tervezett változásokat, és kéri az egyeztetést a hallgatók képviselőivel, Dörner György, Kossuth-díjas színész, rendező, az Újszínház igazgatója is aláírta. Arról kérdeztük, hogyan látja az SZFE körül kialakult helyzetet, és mik a tapasztalatai a képzésből kikerülő kezdő színészek felkészültségével kapcsolatban.

A színművészetiről kikerülők nem tudják a szakmát
Dörner György igent mondott a változásra
Fotó: MTI/Kovács Attila

– Amikor sok más ismert magyar művésszel együtt aláírta a petíciót, mire mondott igent?

– A változásra. Mi másra?

– Bővebben? Többnyire általánosságok hangzanak el a téma kapcsán, és így talán nem minden olvasónk van tisztában azzal, hogy mit kellene átalakítani.

– Szerintem minden színházközeli ember tudja ezt. Aki pedig nem jár színházba, azt nem is érdekli, sem az, hogy mit kellene megváltoztatni, sem az, ami most éppen az egyetem körül zajlik. A legtöbb ember nem foglalkozik ezzel. Vihar a biliben az egész.

– Színházigazgatóként milyennek látja az egyetemről kikerülő kezdő színészeket?

– Nem jók. Nem tudják a szakmát. Az utóbbi években képzésük során a szakmaiság folyamatosan sérült.

– Ez mit jelent? Nem tudnak alapvető technikai dolgokat, vagy a viszonyulásuk, a gondolkodásmódjuk, lexikális tudásuk hiányosságai akadályozzák az eredményes színházi munkát?

– Azt, hogy valaki nem tudja a szakmát, nem lehet részekre bontani. Nem tudja, és kész. A jelenle­gi oktatók úgy gondolják, hogy a színház egyfajta kell, hogy legyen. De szerintem alapvetően nem ők a magyar színházi szakma, hanem például a Nemzeti Színház vagy a Soproni Petőfi Színház vagy a Kecskeméti Katona József Színház vagy az Újszínház…

– Ön szerint milyen irányba tartanak most az események? Lehet még valamiféle megegyezés, vagy olyan fajta szekértáborok jönnek majd létre a színházi világban, mint amilyenek a magyar irodalomban már évtizedek óta kialakultak?

– Nem tudom. Azt sem tudom, hogy a filmes tanszakon mi van, de abban biztos vagyok, hogy aki színész akar lenni, az színész lesz.

– Amikor nyolc éve átvette az Újszínházat, megírta a sajtó, kik azok a színészek, akik távoztak az új vezetés miatt, de azt nem, hogy kik maradtak, vagy kik jöttek később politikai hovatartozástól függetlenül. Arra célzok ezzel, hogy talán sokkal többen szeretnének most is nyugodtan tanulni, dolgozni, mint ahogy a híradásokból sejteni lehet.

– Engem nem érdekel a sajtónak ez a része, sem az, hogy kinek mi a véleménye, más szóval, hogy mi a „környülállás”. Én a színházat, mint „magát a dolgot” élem. Magyar szerzők műveit előadni, ez az én munkám. Na, látja, ezt tartom szakmaiságnak.

– Olyan szerzők sorakoznak az Újszínház színlapjain, akiknek a nevét legelőször a nagyszüleim könyvespolcán olvastam, de később még az egyetemen sem sokat hallottam róluk. Pedig az ő műveik által teremtődhet meg bennünk a folytonosság a háború előtti és utáni világ között.

– Éppen most mutatjuk be az Újszínházban Zilahy Lajos Fatornyok című darabját Csiszár Imre nagyszerű rendezésében, Viczián Ottó és Timkó Eszter főszereplésével. A darab a második világháború előtt játszódik, és a szülőföld olthatatlan vonzásáról, kitörölhetetlen emlékképéről szól. A Fatornyok volt a bezárás előtt, 1944-ben a Nemzeti Színház utolsó bemutatója, és 1945-ben ezzel darabbal nyitották meg – népszerűsége okán – a Vígszínházat az ostrom után.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom