Kultúra

Garamsalló gigászi borospincéje és a peszeki leányka

A felvidéki szőlőhegyekbe Erdélyből hozott tőkék mellett spontán kereszteződéssel született meg az egyik legfinomabb felvidéki bort adó szőlőfajta

Felvidéki barangolásaink során ellátogattunk a volt Esterházy-birtok Garamsallóra, ahol egy különleges borfajtát is megismertünk.

Garamsalló gigászi borospincéje és a peszeki leányka
Az Esterházy-birtok sok sallóinak adott vincelléri vagy idénymunkát
Fotó: Drp.sk

Budapestről nem kell sokat utaznia annak, aki a sajnos már nem színmagyar Garamsalló híres boraira és a régebbi időkben pompás nedűket érlelő, 145 méter hosszú és téglával kirakott, hatalmas borospincéjére kíváncsi. A sallói szőlőhegyek, illetve inkább dombok tetejéről látszik az esztergomi bazilika, de még Nagybörzsöny román kori temploma is. A Skinice-patak völgyében, annak is domboldalára alapított települést 1280-ban említik először az oklevelek. Királyi birtokok voltak erre, mígnem aztán Nagy Lajos Sallót hívének, Becsei Imrének és fiainak adományozta. A családba két neves família is benősült. Közülük az Esterházy grófoké lett később ez a jól termő vidék, ahol a török időkben már egészen biztosan folyt szőlőművelés is. Az összeírások szerint a falu hordóadót és musttizedet is fizetett a megszállóknak, akik mint tudjuk, a vallási tiltás ellenére a pincékben iszogatták a jó magyar borokat, arra hivatkozva, hogy azt a föld alatt Allah úgysem látja. A tizenhetedik század elején már az Esterházyak kezében voltak a sallói és a környékbeli földek is. Aztán 1636-ban egy családon belüli osztozkodás történt, mikor is Esterházy Miklós nádor négyezer jó aranyakért az itteni birtokait Esterházy Pál nógrádi kapitánynak adta zálogba. A török után visszatérő Esterházy család meglátta a szőlőben (is) a lehetőséget, és jókora területet telepített be a patakra lefutó domboldalból, amelyet jobbágyaival, majd pedig cselédjeivel műveltetett meg.

Ahogy a helyiek mesélik, innen látták el jófajta fehérborral a hatalmas grófi hitbizományon élőket. Ezt a bort mérték ki az urasági kocsmákban szerte a birtokon. Ha mindez nem lett volna jövedelmező, akkor a falu határában, 1816-ban nem építik fel azt a hatalmas „U” alakú pincét, amelynek méretein még ma is elcsodálkozhatunk. A két masszívan megépített bejáraton érkeztek és távoztak a szőlőt szállító lovas és tehenes szekerek, amelyek kényelmesen elfértek a falakhoz állított, embernél jóval magasabb, nem ritkán tízezer literes hordók között. A század második felében gőzzel hajtott darálók és prések készültek a felszíni fogadóépületben. A nagyüzem sok sallóinak adott vincelléri vagy éppen idénymunkát, és megtartotta a borkultúrát a faluban, amely ma is híres pincesoráról, no és vendégszeretetéről. Az Esterházy-pincészetet 1945 után a szőlőkkel, földekkel együtt államosították. A bortermelés egy állami gazdaság keretei között folyt tovább.

A mára jelentős szlovák kisebbséggel rendelkező falu valaha színmagyar volt, lendületes fejlődését az első világháború, majd az elcsatolás törte meg. Ezerszáz fős lakosságát a második világháború e térségben zajló, hónapokig elhúzódó harcai és az utána következő kitelepítés apasztotta. Negyvenkét magyar családot vittek Csehországba kényszermunkára, de ezek 1948-ra mind visszaszöktek. A Magyarországra áttelepítendő harmincnégy családot 1946. december 21-én szedték össze. Ők a Mór környékéről és Tolnából kitelepített svábok helyére kerültek. Garamsallóra Szarvasról hoztak népes szlovák családokat. Ma háromszázhetven ember lakik az öregedő, fogyó faluban.

A tájon a ma is meghatározó Peszeki Leányka nevű fehérszőlőt termelik, amely a régi, erdélyi Királyleányka egyik talányos módon kialakult változata. Az biztos, hogy az Esterházy-birtokon és a környéken is a Leányka (Fetească albă) nevű szőlőt termesztették a huszadik század elején. Nagypeszeken, a Garamsallóval szomszédos faluban egyszer csak azt vették észre, hogy az Erdélyből hozott Leányka-tőkék mellett spontán kereszteződés révén valami új fajta jelentkezett. A két világháború között a csehszlovák világban már az Esterházy-uradalom leszármazottai gazdálkodtak errefelé. Coudenhove (született Breuner) Ernesztina grófnő birtokán telepítettek szőlőt, akinek apja Esterházy János Károly veje, Breu­ner Ágoston volt. (A Schubertet és a bécsi Sachert Zselízre csábító Esterházy János Károlyról és a zselízi birtokközpontról egy korábbi cikkünkben olvashattak.)

Az ismeretlen fajtát már a második világháború előtt észlelték ugyan, de végül csak 1951-től, az állami gazdaságban tanulmányozta Zabadal Michal és Hornáček Ernő. Nekik tulajdonítják sokan a Peszeki Leányka kinemesítését, holott az már jóval a megjelenésük előtt létezett. 

Kapcsolódó írásaink

Letűnt korok lenyomatai

ĀAz MKVM augusztusig meghosszabbított tárlata a képeslapírás már-már elfeledett hagyományát eleveníti fel – Hétköznapi üzenetektől a szerelmes versekig

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom