Igaz mese az elfogadásról

A megtörtént események alapján készült filmet számtalanszor láttuk, így a Játékszín előadása kapcsán felvetődött bennünk a kérdés, hogy vajon egy ennyire sikeres alkotást színpadra lehet-e vinni hasonló sikerrel? Ez már csak azért is lényeges kérdés, mert ami a filmvásznon működik, az a színpadon nem feltétlenül állja meg a helyét. És épp emiatt válik a darab helyenként döcögőssé – gondolunk itt például az autós üldözős vagy ejtőernyős jelenetre.

A Játékszínben Horgas Ádám rendezésében 2017 óta játsszák a népszerű darabot, amelyet a napokban a Városmajori Szabadtéri Színpadra is elhoztak. A színlap szerint ez egy, az élet által írt igaz mese, amelyben Philippe (Hirtling István), a párizsi arisztokrata egy siklóernyős baleset következtében nyaktól lefelé megbénult. Ezután szembe kellett néznie a kirekesztettség és a tehetetlenség érzésével. Ahogy a film, az előadás is azzal indul, hogy a kerekesszékes Philippe mellé ápolót keresnek. Driss (Vadász Gábor), a külvárosi szegénynegyedben élő, börtönből szabadult roma srác csak a szociális segély miatt jelentkezik az állásra. Driss származása, szociális helyzete miatt kerül a társadalom peremére. Végül Philippe őt választja a jelentkezők közül, mivel Driss életerős, ám nincs benne semmi irgalom. Innentől két nagyon eltérő ember különleges kapcsolatába nyerünk betekintést viccesebbnél viccesebb helyzeteken és kalandokon keresztül.

Noha Hirtling István és Vadász Gábor alakítása kétségtelenül profi, el is viszi a darabot, valahogy mégsem tudja feledtetni François Cluzet és Omar Sy lehengerlő párosát. Igazából a filmbéli párbeszédektől, poénoktól működik a darab. Hirtling rezzenéstelen testtel játssza a magatehetetlen embert, és Vadász játéka is kifogástalan, minden megmozdulásából ösztönös lazaság árad. Egyes jelenetek azonban, ahogy fentebb már utaltunk rá, ügyetlenre sikerültek. A filmjeleneteket látjuk, csak a színpadon, leszámítva néhány új jelenetet, amelyet a rendező beleírt a történetbe – ilyen például, hogy Driss nem fekete, hanem roma, és nem öccse, hanem húga van. Egyébként az, ahogy a roma kultúra és zene megjelenik az előadásban, sokat hozzáad a színházi élményünkhöz.

Mint ahogy az is, hogy szinte ugyanazok a jelmezek köszönnek vissza, mint a filmben, amelyek Bujdosó Nóra munkáját dicsérik. Horgas Péter díszletei viszont kissé szokatlanok, már csak azért is, mert azokat a színészek tologatják a hol hosszabb, hol rövidebb jelenetek között. A kivetítőn az Igazgyöngy Alapítvány Művészeti Iskolájának rajzai az arisztokrata szobabelsőkről, az utcaképekről, vagy épp az étterem belső teréről különös hangulatot teremtenek.

A nagyszerű színészi gárdából a két főszereplőn kívül kiemelkedik Zsurzs Kati játéka, akit kettős szerepben láthatunk: Driss édesanyját és a Marcelle-t alakítja. Míg a Drisst magába bolondító Yvonne, akit Szőlőskei Tímea nagyszerűen alakít, plusz színt visz a darabba. Ahogy Szirtes Balázs és Petyi János is, akik a roma srác lecsúszott barátait és a rendőröket formálják meg.

A darab nem más, mint egy igaz, tanulságos mese az elfogadásról, amely ezúttal sem okoz csalódást azoknak, akik a filmet szerették. Csak készüljenek fel arra, hogy nem minden jelenet annyira gördülékeny és szépen kivitelezhető, mint a filmen volt.

Eric Toledano – Olivier Nakache: Életrevalók

(Játékszín)

Igaz mese két részben

Rendező: Horgas Ádám