Kultúra

Aki a Jóisten tenyerén játszott

Gábor diáktól mindenki Taki bácsijáig: száz éve született Zenthe Ferenc – Virtuális kiállítással tiszteleg előtte a Petőfi Irodalmi Múzeum–Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet

Elég sokáig kellett gondolkoznom, amíg rájöttem, mikor láttam élőben színpadon játszani Zenthe Ferencet. Hiszen mint „filmsztárt” ismertem: láttam a Szomszédokban, a Tenkes kapitányában, utánozhatatlan hangját bármikor felismertem volna. Pedig a Madách Színházban komoly, nagyszerű előadásokban játszott – igaz, ezeknek egy jó részét, ha akartam sem láthattam volna.

Aki a Jóisten  tenyerén játszott
Felvétel a Magyar Rádió stúdiójában Sinkovits Imrével, 1962-ben
Fotó: Fortepan

Aztán beugrott: egyik utolsó szerepében, a Budapesti Operettszínház 2002-es West Side Storyjának Dokijaként láttam. Leonard Bernstein Rómeó és Júlia-átiratában, Bagó Bertalan rendezésében a Lőrinc barátnak megfeleltethető figura rezonőrként is funkcionál – Zenthe pedig mindig kiválóan alakította ezeket a karaktereket. Ahogy jobban belegondoltam, felderengett egy-két emlékfoszlány az előadásból, többek közt ő is, amint próbálja megbékíteni a két ellenséges bandát, dühösen, mégis szeretettel. Csak egy pillanat él bennem, abban viszont minden benne van, ami nemcsak színpadi jelenlétét, de talán egész pályafutását, életét is jellemezte: erő és alázat.
Zenthe Ferenc ma lenne százéves.

*
A napjainkban Salgótarjánhoz tartozó Salgóbányán született 1920. április 24-én Rameshofer Ferenc néven, egy bányafőmérnök fiaként. Az egri ciszterciekhez, majd a nyíregyházi katolikus gimnáziumba járt, a színház és a művészetek iránti fogékonyságát édesapja is táplálta, aki a bányászfaluban mozit működtetett. Érettségi után négy félévet a közgazdaság-tudományi egyetemre járt, majd 1941-ben, palócos kiejtése dacára felvették a Színművészeti Akadémiára. Katonai behívót 1942-ben kapott, de a frontra végül nem került ki. Tanulmányai félbehagyásával 1945-ben Pécsre szerződött, majd 1947-től Debrecenben játszott. A Madách Színház tagja 1952-ben lett, és haláláig az is maradt.
Pályakezdéséről 2005-ben így nyilatkozott a Magyar Nemzetnek: „A Madách Színház és benne Ádám Ottó, Pártos Géza, Pécsi Sándor – akivel közösen döntöttük el, hogy színésznek állunk –, valamint a velem egy időben a Madáchhoz szerződő Psota Irén, Váradi Hédi életemet és pályámat alapvetően meghatározó személyiségek voltak. Hiába volt jó az indulásom a különböző vidéki társulatoknál, amit a színházról és a szerepről tudni kell, főleg a Madách Színház tagjaként tanultam meg.
A színészt nem a főiskolán képezik, hanem a jól működő színházaknál.”

Első filmszerepét Nagy Sándor honvédtábornokként 1953-ban alakította a Föltámadott a tengerben, ezt a Rákóczi hadnagya és a Gábor diák címszerepe követte, majd olyan romantikus vígjátékok mint a 2×2 néha 5. Később egyre inkább jellemszerepeket formált meg, az 1983-ban készült, Oscar-díjra is jelölt Jób lázadásában módos falusi zsidót alakított, aki egy keresztény kisfiút fogad örökbe a második világháború alatt.

Az országos ismertséget az 1962-ben forgatott A Tenkes kapitánya című tévésorozat főszerepe, Eke Máté alakja hozta meg neki, amely itthon nagy sikert aratott, és világszerte bemutatták, még Kínában is. A televíziónak köszönhette másik legendás szerepét is: többek közt a Tüskevár és a Bors után felkérték az 1987-ben induló Szomszédok taxisa, Taki bácsi szerepére. Az 1999-ig futó teleregénynek köszönhetően a nagyszülők-szülők generációja után az unokák is megismerték, megszerették.

Emellett rengeteget szinkronizált, valamint szerepelt a Magyar Rádió 1959 és 2007 közt sugárzott A Szabó család című rádiójátékában is. A hallgatók annyira szerették, hogy miután első karakterét kiírták a sorozatból, egy másik figura hangjaként visszatérhetett.

A közönség szeretete mellett a szakma is elismerte: Jászai Mari-díjjal 1954-ben és 1968-ban tüntették ki, 1997-ben pedig Kossuth-díjat kapott. A nemzet színészei közé 2005-ben választották be. Ekkor így nyilatkozott az MTI-nek pályafutásáról: „Amikor elkezdtem a pályát, a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább.”

Első felesége Oláh Katalin tornász volt, tőle 1954-ben született Ferenc fia, aki 1983-ban elhunyt. Második feleségével 1986-ban házasodtak össze, utolsó éveit vele töltötte remeteszőlősi házában. Tüdőgyulladásban hunyt el 2006. július 30-án. Ravatalánál a Farkasréti temetőben Huszti Péter „nagyszerű játszótárstól, csodálatos embertől” búcsúzott, aki „egy gyönyörű, boldog, kristálytiszta életművet hagyott ránk”. Nevét őrzi többek közt a 2012-ben megnyitott salgótarjáni színház, arcmását pedig Budapesten a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája mögötti graffiti.

Emléke előtt centenáriumi évvel tiszteleg a salgótarjáni teátrum, de a közmédia műsorában is egész héten Zenthe pályafutása áll a középpontban. A Petőfi Irodalmi Múzeum–Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (PIM–OSZMI) viszont virtuális kiállítást készített, amelyet ma délelőtt tíz órakor rendhagyó módon, online nyitnak meg. A vernisszázson Lengyel György, Kossuth-és Jászai-díjas rendezővel beszélget a kurátor, Gajdó Tamás színháztörténész. Lengyel a Madách Színházban dolgozott Zenthével, rendezte többek közt Molnár Ferenc Játék a kastélyban című feledhetetlen előadásában is, amelyben Márkus Lászlóval játszottak együtt (ez most felvételről megtekinthető az M3.hu kínálatában, például A Tenkes kapitányával együtt).

Ismét Sinkovits Imre mellett, már a nemzet színészeiként graffitin megörökítve
Ismét Sinkovits Imre mellett, már a nemzet színészeiként graffitin megörökítve
Fotó: MH/Katona László

Lapunk kérdésére Gajdó elmondta, noha a tárlat elsősorban fényképeket vonultat fel, az online tér lehetőségeihez mérten igyekezett minél élőbbé tenni a kiállítást.

„A vezérfonalat Zenthe színházi pályafutása adja, amelyet – valljuk be – nem nagyon ismerünk. Ezt magyarázhatjuk azzal, hogy kicsik a szerepek, de az ok inkább, hogy a rádiós-filmes hírnév eltakarta a színpadi színészt, holott vallomásaiból, illetve a kritikákból kiderül, jelentősebb volt, mint gondoljuk. Jóval több előadásban játszott, mint amit fel tudnánk sorolni, például Ádám Ottó híres, 1974-es Sirály-rendezésében” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy azért a népszerű filmsztárt is bemutatja a tárlat.

A színháztörténész lapunknak megjegyezte, kuriózumokat is kínál a kiállítás: megjelenik néhány kép a mohorai Tolnay Klári-emlékmú­zeum gyűjteményéből, hiszen ő sokszor volt partnere, valamint látható például a Tenkes kapitányának csizmája, Balla István cipőgyűjteményének köszönhetően, de videórészletek és hangfelvételek segítségével igyekeztek meg is szólaltatni Zenthét.

Kapcsolódó írásaink

Szellemdús gyerekszoba

ĀSzendrey Júlia eddig nagyrészt publikálatlan lánykori leveleitől a Tarka Művekig – A levelezésnek és a versírásnak is kulcsszerepe volt a családi identitás megerősítésében

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom