Kultúra

Hangos évzáró Ákossal

Lenyűgöző látvány és hibátlan hangzás a Dupla Aréna koncerteken

Legjobb formáját hozta Ákos a múlt pénteki és szombati Dupla Aréna koncerteken a Papp László Budapest Sportarénában.

Hangos évzáró Ákossal
A ledfalra vetített videók, animációk a zenéhez illő, hatásos hátteret nyújtottak
Fotó: Facebook

A duplázás egyébként nem kivétel, hanem most már inkább szabály: Ákos meg is köszönte a közönségnek, hogy már ötödik éve két évzáró nagykoncertet adhat, hiszen az első alkalomra mindig szinte azonnal elfogynak a jegyek a tizenkétezer főt befogadó arénába. Az októberben megjelent Idősziget című album négy dalát már „letesztelték” közönség előtt, hiszen a Hazatalál című középlemezen is szereplő számok már műsoron voltak Ákos nemrég véget ért, 150 ezer nézőt megmozgató turnéján is, de a legnagyobb szerepet természetesen az új album anyaga kapta a koncerten. Mindemellett Ákos egész, három évtizedes pályafutását áttekintette egy-egy szám erejéig. Előkerültek olyan kilencvenes évekbeli slágerek, mint az Indiántánc vagy a Láss bennem mást, illetve a 2014-esÚjrakezdhetnénk. Ákos három számot is játszott egykori zenekarától, a Bonanza Banzaitól: a 101-es szoba, a Tánc és a Kihalt minden is új hangszereléssel szólalt meg.

Ahogyan azt Ákos Aréna-koncertjein megszokhattuk, a hangzás és a látvány ezúttal is hibátlan és lenyűgöző volt. A színpad mögötti ledfalra vetített videók, animációkés a lézerek együttesen rendkívül hatásos hátteret nyújtottak, egyformán élvezhetőek voltak mindenki számára, akár elöl állt a tömegben, akár hátul ült, az Aréna valamelyik távolabbi részén.

Az énekesnek ezúttal is sikerült meglepni rajongóit. Az Idősziget egyik dala, az Elhiszem zenéjét 17 éves lánya, Anna szerezte, akivel a lemezen együtt éneklik a számot. Eddig is tudni lehetett, hogy Anna maga is fellép a koncerten, azonban nem csak a közös dalban működött közre. Meglepetésre már a 2012-es Tengermorajt is közösen énekelték, valamint az Ákos édesapjának emlékére írt Felemelt is, amelyhez a Fiumei úti Sírkertben forgatták a klipet. Ebben Ákos és zenekara tagjai gyerekeikkel együtt szerepelnek, most óriási ledfalon volt látható, így téve még különlegesebbé a koncertet.

Kapcsolódó írásaink