Kultúra

Húsz év után folytatódhat a Szomszédok

Húsz év után benépesülhet a Lantos utca 8: Bujtás János rendező folytatná a magyar televíziózás történetének egyik legnépszerűbb sorozatát, a Szomszédokat.

Húsz év után folytatódhat a Szomszédok
Hamarosan újra láthatjuk, hogy tesz rendet a Lantos utcai lakótelepen Vágási Feri (balra)
Fotó: MH

Az 1987-ben indult és 12 évadon át tartó Szomszédok a 90-es években a Magyar Televízió egyik legnézettebb műsora volt, a tévés ismétléseknek és főleg az internetnek köszönhetően a fiatalabb generáció körében is nagy népszerűségre tett szert a 331 epizódot megélt sorozat.

A sokszor megmosolyogtató párbeszédek, a szereplők gyakran didaktikus és panaszkodó monológjai mára mémmé váltak, a Nemcsák Károly által megformált „gazdagréti Batman”, Vágási Feri vagy épp a Pásztor Erzsi által zseniálisan alakított iszákos, kiállhatatlan Janka néni is kultikus hős lett a netezők körében.

Idén februárban az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) központi, Markó utcai mentőállomásán emléktáblát avattak a sorozat tiszteletére, amiért 12 éven át sikerrel öregbítette a mentősök hírnevét.

Az OMSZ aztán felismerte, hogy a Szomszédoknak ma is komoly marketingértéke van: szeptemberben két társadalmi célú kisfilmjük is készült Omszédok címmel, mindkettőben feltűnnek a Lantos utcai egykori lakói.

Objektum doboz
Objektum doboz

A sikereket látva igazából az a meglepő, hogy eddig senkinek nem jutott eszébe, hogy folytassa a szériát, most viszont Bujtás János rendező, aki idején az eredeti direktor, Horváth Ádám munkatársa volt, a Borsnak beszélt arról, hogy tervezi a folytatást.

Bujtás elmondta, a főbb szereplők közül szinte mindenki vállalná, hogy visszatér, egyedül Ábel Anita mondott nemet a felkérésre. Az eredeti történetben Mágenheimék lányát, Julcsit játszó színésznő úgy fogalmazott, számára 1999-ben véget ért a sorozat.

Kapcsolódó írásaink