Társadalmi dráma Nápoly sötét oldaláról

Ez történt Az angyal című argentin film esetében, amelyet a Mozinet Filmnapokon vetítettek nemrég, s amelynek a főszereplője, Lorenzo Ferro egy tizenhét éves, angyalarcú pszichopatát alakít. Ugyanilyen, krimibe ágyazott, mély és felkavaró társadalmi dráma Clau­dio Giovannesi Ragadozók című alkotása, amelyet az Olasz Filmfesztiválon láttunk a napokban, s amely a nápolyi maffia kegyetlen világá­ba vezeti a nézőt néhány kiskorú, mindenre elszánt fiú életén keresztül. A Ragadozók Roberto Saviano Gomorra című, nagy port kavart, több mint tízmillió példányban eladott regénye alapján készült, és a fél világot behálózó, olaszországi központú bűnszervezet, a Camorra uralmáról szól. (A műből egyébként díjnyertes filmet és az HBO gyártásában filmsorozatot is forgattak.)

Az első filmkockákon a Sanitá negyed éjszakai életének egy kiragadott részletét ismerhetjük meg: tizenéves fiúkból álló banda garázdálkodik az utcákon, karácsonyfát lopnak, majd égetnek el, amiből végül hatalmas, rituális, szimboli­kus tűzrakás lesz. Ám ez csak egy piti bűncselekmény ahhoz képest, ahová a film végére eljutnak.

A történet szerint a fiúbanda az angyali ábrázatú Nicola (Francesco Di Napoli) vezetésével mindenáron pénzt akar szerezni, hogy márkás ruhákat, új robogókat, drogokat vegyenek, valamint menő szórako­zóhelyekre járjanak. Később pedig, amikor sikerül beépülniük az egyik bűnbandába, az a céljuk, hogy ők uralják a Sanita negyedet, ezért képesek a végsőkig elmenni. Egyre durvább és embertelenebb módját választják a pénzszerzésnek, a hatalom átvételének. A legdöbbenetesebb pedig az, hogy nem félnek semmitől: sem börtöntől, sem haláltól. Iskola helyett a maffia világában képezik magukat, hogy a legjobb bűnözővé és gyilkossá váljanak. Az egyik, épp házi őrizetben lévő maffiavezér kegyeit és bizalmát is elnyerik, fegyvereket szereznek, és innentől nincs visszaút, csak erőszak és vérontás.

Azzal áltatják magukat, hogy elhozzák az igazságot a városrészbe. Tudják, hogy csak akkor győzhetnek, ha mindent azonnal egy lapra tesznek fel. Életkorukból és vakmerőségükből adódóan nem tudják, hogy egy könyörtelen, soha véget nem érő háború részesei, amely válaszút elé állítja őket: fel kell áldozniuk a szerelmet és a családot.

Annak ellenére, hogy a szereplők nem hivatásos színészek – a rendező négyezer fiatal fiú közül választotta ki őket –, kitűnő alakításokat nyújtanak. Azonban az utcaképek bemutatása, az ügyes operatőri munka és a rendező által szerzett, a dráma feszültségét még tovább erősítő zene ellenére az alkotásnak van egy gyenge pontja: a fiúk családi hátteréről szinte semmit nem tudunk meg.

Nicolát és szintén angyal­arcú kisöccsét, aki már nyomdokaiba lépett, anyjuk elég rossz körülmények között, egyedül neveli. Az apáról egyetlen szó nem esik. Az anya, aki maga is a maffia áldozata, hiszen tőle is beszedik a védelmi pénzt, ugyan feltűnik néhány jelenetben, de inkább látjuk őt elfogadó, megértő anyaként, mint számonkérő, a fiát a helyes útra terelő szülőként. Holott bizonyára sejti, honnan van pénz új ruhákra és bútorokra, mégsem kérdez semmit. Ehelyett mélyen hallgat. Az ő hallgatása pedig nem más, mint a maffia által uralt világra adható egyetlen lehetséges reakció.