Kultúra

Új klippel jelentkezik a Fran Palermo

Szeptember 12-én a Fran Palermo és a Middlemist Red kollektív zenéléssel dúsított produkcióját láthatja a közönség a Budapest Parkban. A helyszínt azonban már néhány héttel előbb bevették, hogy a zárt ajtók mögött házibuli hangulatot varázsoljanak – az összejövetel apropója pedig legújabb videoklipjük forgatása volt.

Új klippel jelentkezik a Fran Palermo
A Fran Palermo újabb ízelítőt ad a készülő új nagylemezéről
Fotó: Budapest Park

A Henri Gonzo által írt Jeopardy című dal az október 10-én mozikba kerülő FOMO című nagyjátékfilm főcímdala. A kilenctagú indie rock zenekar idén már jelentkezett a Yellow Man című dalhoz készült koncert videóval, illetve egy animációs kisfilmmel a Demons On The Beach című új számhoz – előbbit ráadásul szintén Hartung Attila, a FOMO rendezője jegyzi. További érdekesség, hogy a Jeopardy-hoz készült sokszínű kisfilm jeleneteit a Budapest Park különböző helyszínein forgatták a film főszereplői és a zenekar tagjainak szereplésével.

Objektum doboz

A Budapest Park filmezési szempontból sok, különféle hangulattal rendelkezik. Bizonyos részeiben alternatív, más részeiben modern hangulatú és ezek között az eltérő világok között nagyon könnyen meg tudtuk találni a minket érdeklő motívumokat. Nem akartunk a filmhez nagyon szorosan kapcsolódó klipet készíteni, de utalni szerettünk volna az eddigi közös munkánkra. Itt inkább a zenére és Henrire akartuk helyezni a főbb hangsúlyt a bulivilág mellett. – mondta el a klipről Hartung.

A film története szerint a gimnazista Gergőt, és barátait, azaz a Falka tagjait három dolog motiválja: a szex, a buli és hogy az ezekről készült videókat minél többen megnézzék a netes csatornájukon. Egy idő után aztán eldurvul a helyzet, egy rosszul sikerült házibulis kihívás után pedig elszabadul a pokol a fiúk életében. A főszereplők közt olyan neveket találunk, mint Stohl András, Csipesz, a youtuber, Yorgos Goletsas, a Deep Glaze frontembere és László Panna. A film filmzenéje hamarosan elérhető lesz a népszerű streaming szolgáltatóknál is.

A Jeopardy tehát a Demons On The Beach után egy újabb ízelítőt ad a Fran Palermo készülő új nagylemezéről. A zenekar egyébként 2016-ban jelentkezett utoljára nagylemezzel, 2017-ben pedig Bonerider című EP-jükkel. Most azonban mielőtt stúdióba vonulnának, még megjárják Dél-Koreát is, ahol a Zandari showcase fesztiválra kaptak meghívást Szöulba. Így a fővárosban egy darabig utoljára szeptember 12-én láthatóak koncerten a Budapest Parkban, ahol a Bánkitón debütált, Middlemist Reddel közös produkciójukkal állnak színpadra, és ahol több új dal mellett a Jeopardy is felkerül a dallistára. Jegyek ITT kaphatók a bulira.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom