Kultúra

Először koncertezik Magyarországon a Starset

Hatévnyi működés után végre Magyarországra is eljut a modern rádiórock egyik legérdekesebb zenekara. A Dustin Bates vezette űrhajósrock-slágergyár az A38 Hajó színpadán mutatkozik be a hazai közönségnek.

Először koncertezik Magyarországon a Starset
A Starset zenéjét februárban először hallhatja élőben a magyar közönség
Fotó: Starset

A Starsetet 2013-ban alapította a Downplay zenekar éléről ismert Dustin Bates. A villamosmérnökként végzett Batest régóta érdekelte a csillagászat és az űrkutatás, így kitalált egy a témához kapcsolódó koncepciót a banda köré. A történet szerint az együttes a titokzatos Starset Society nevű társaság kezdeményezésére jött létre, mégpedig azért, hogy a társaság által az űrből rejtélyes jelekként kapott „Üzenetet” zenei formában közvetítse az emberek felé.

Bates – aki az énekesi poszt mellett egyben a csapat billentyűse és fő dalszerzője is – hamar megtalálta maga mellé a megfelelő zenésztársakat, akikkel aztán nekiláttak a bemutatkozó album felvételének. A Transmissions című nagylemez 2014-ben látott napvilágot, rajta olyan slágerekkel, mint a My Demons, a Carnivore vagy a Halo.

Objektum doboz

A Starset post-grunge-alapú modern rockzenéjét elektronikus elemekkel színesíti, a vonósok gyakori használata és a nagyívű énekdallamok pedig a filmzenékre jellemző összhatást eredményeznek, ami egyedivé és hangulatossá teszi a csapat muzsikáját.

A dalszövegekben is gyakran kerül elő az a világűr és a csillagok tematikája, és ehhez passzol az együttes színpadi megjelenése is: a fényeffektek és a ledfalakon futó videók is segítik megidézni a kozmoszt, ráadásul a basszusgitáros és a gitáros gyakran az űrhajósok szkafanderére emlékeztető szerelésben játszik a koncerteken.

Objektum doboz

Második albumuk, a 2017-ben megjelent Vessels még a Transmissions sikerét is felülmúlta: míg a bemutatkozó korong a 49. helyig jutott az amerikai Billboard 200-as listán, a folytatás a 11. helyet érte el ugyanott.

Objektum doboz

Hangzásilag ezen az anyagon is megmaradt a debütlemezre jellemző irány, a gitárok viszont még mélyebben, metalosan szólnak és esetenként a djentet is eszünkbe juttatják, és a vonósok is markánsabban szólalnak meg, már-már nagyzenekari hatást kölcsönözve egyes nótáknak.

Objektum doboz

A srácok tavaly elkészítették az album akusztikus verzióját, nemrégiben pedig bejelentették, hogy szeptemberben érkezik a harmadik nagylemez, melynek kapcsán nagyszabású turnéra indulnak. Idén ősszel az Egyesült Államokban tesznek egy kanyart, jövőre aztán átjönnek Európába is – szerencsére ezúttal a magyar rajongók sem maradnak ki a jóból. Az első hazai Starset-koncertre 2020. február 27-én kerül sor az A38 Hajón. A bulira a mai naptól már kaphatók a kedvezményes árú elővételes jegyek, bővebb információ a kapcsolódó Facebook-eseménynél, amely ide kattintva érhető el.

Kapcsolódó írásaink