Kultúra

Vízjelek és napernyők a nagy falon túlról

A tihanyi bencés apátság fotótárlata Kína mindennapjait és hagyományait mutatja be

Fal és függöny mögött – Kína címmel látható Szamódy Zsolt Olaf fotóművész kiállítása a tihanyi bencés apátság galériájában július 14-ig. Az elmúlt tizenegy év utazásait bemutató tárlaton több mint száz színes fényképen elevenedik meg a kínai kultúra, építészet, mezőgazdaság és kézművesség.

Vízjelek és napernyők a nagy falon túlról
Zsánerkép jellegzetes, erősen sminkelt, vidéki kínai színésszel
Fotó: Szamódy Zsolt Olaf

Ki ne szeretne egy távoli ország kultúrájába, művészetébe, hagyományaiba, hétköznapi életébe bepillantani? Szamódy Zsolt Olaf fotográfus tizenegy év alatt tizenegyszer járt Kínában, sőt a kulisszák mögé is betekinthetett. Ezen utazások összegzése a Kína és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének hetvenedik évfordulója alkalmából a Fal és függöny mögött – Kína című fotókiállítás, amely a tihanyi bencés apátság galériájában tekinthető meg.

A kiállítást érdemes az apátság felől érkezve végignézni, ahogy a minap tartott tárlatvezetésen is tettük. Feledy Balázs művészettörténész a programon felidézte: Szamódy Zsolt Olaf kínai utazásait hatvanezer fényképben örökítette meg, amelyből száztíz fotó látható az apátságban. Mint Feledy elmondta, az alkotó pályáján mérföldkőnek tekinthető Kína, ahová először meghívással jutott el, egy fotófesztiválon vett részt. Később Magyarországon élő kínai barátjával szervezték az utazásokat.

Szamódy, aki 2002 és 2014 között a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke volt, gimnazista korától autodidakta módon sajátította el a fotózást. Kezdetben a madárfotográfia, majd a sport és a természet érdekelte, majd a komáromi erődrendszerről és a tatabányai cementgyárról készített tárgy- és épületfotókat. Utazásai során viszont a civilizáció és az emberek ábrázolása került a középpontba. A fotográfus a tárlatvezetésen elárulta: az elmúlt tíz évben érett meg az emberábrázolásra, ami mindig egyfajta együttműködés.

A kiállítás három teremben kapott helyet, illetve a köztes falakon. Az első szekcióban az ősi és a modern Kína látványa tárul elénk – jórészt emberek nélkül. Központi helyen szerepel az a szimbolikus buddhista templom, amely egy hegyoldal előtt áll Kanszuban, a Kínai Népköztársaság északnyugati részén fekvő tartományban, illetve bekerült a válogatásba két kép a kínai nagy falról is, ahová, mint kiderült, felvonóval jutott el Szamódy. De a tradicionális épületek mellett látunk modern sanghaji felhőkarcolókat is.

A következő teremben megjelennek a zsánerképek, amelyek között a hidegben hálót javító asszonyoktól kezdve a százéves teaházban üldögélő bácsikon át a bádogosig, kerékpárszerelőig és hordárig mindenféle embert találunk. A hordárt a Csingcseng-hegységnél fotózta Szamódy, ez a térség a taoizmus bölcsője, ahol egymást érik a templomok, kolostorok. A legkülönösebb varázsa mégis talán annak a két képnek van, amelyen egy rózsaszín ruhás, három-négy év körüli kislány áll az édesapja, majd az édesanyja előtt a 3000 méter magasan fekvő Kanszuban, ahol épp a gabonát tisztítják az úttesten. Továbbhaladva a vidéki színházművészet kulisszái mögé is betekinthetünk, ahol erősen sminkelt arcú embereket látunk, színes ruhákba bújva. Majd idős hölgykoszorún akad meg a tekintetünk, akik Peking egyik elegáns részében kártyáznak.

A terek közti falakon látható fotók többnyire a kis falvakban található manufaktúrák tevékenységeit mutatják be, a mezőgazdasági kultúrából kapunk ízelítőt színkezelésben és kompozíciókban erőteljes képeken. Láthatunk itt rizsföldet, bambusztutajokat a folyón, farudakon száradó tésztacsíkokat Panjan faluban, szárított gabonát és gyümölcsöket. A napernyőkészítést több képen is megcsodálhatjuk. A Csinghau községben lévő manufaktúrában mindent kézzel készítenek: a bambuszvázat folyamatonként adják tovább a dolgozók, majd a hölgyek kiszabják és felragasztják a színes selymet.

A harmadik szekció fényképein a porcelángyártás folyamata és vízzel írt írásjelek tárulnak elénk. Utóbbi fotók jól példázzák a keleti kultúra mentalitását, amely szerint ha vízzel írunk a kőre, az idővel felszárad, azonban az elménkben az üzenet megmarad – fejtette ki a fotóművész. A köveken a vízjelek fénye, visszatükröződése ad különös kontrasztot.

Szamódy fényképei a világ legnépesebb országának és legősibb civilizációjának valódi arcát mutatják. Bár nem beszél kínaiul, a metakommunikáció, az empátia mégis mindig segítségére van fényképezés közben. Lapunknak kifejtette: a verbális lehetőségek hiányát pótolja az együttműködés, a segítőkészség. Azt is hozzáfűzte, járt már több ázsiai országban, köztük Indiában és Thaiföldön is, de Kínában érzi igazán otthon magát, így a jövőben is szeretne többször visszatérni oda.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom