Szórakoztató lélekemelés

– Tavaly Székely János, idén Weöres Sándor-napokkal indult a fesztivál. Milyen szempontok alapján választanak a magyar irodalom nagyjai közül?

– Ez a kétnapos program az évad három fontos pillérének egyike. Témáját tekintve nem feltétlenül az évforduló számít, persze az is, hiszen Weöres idén harminc éve hunyt el, tavaly pedig a Caligula helytartója – amelynek szerzője Székely János – gyulai bemutatójának negyvenedik évfordulója adta az apropót. De elsősorban olyan nemzeti klasszikust keresünk, aki meghatározó alkotó volt, viszont az utóbbi években kicsit háttérbe szorult az életműve, a szélesebb olvasóközönség már nem figyeli annyira. Weöres versein hiába nőnek fel gyerekgenerációk, nem tudják, hogy világirodalmi rangú költő. Nagyon gazdag, sokrétű, filozofikus jellegű költészete van, ráadásul más műfajokban is jelentőset alkotott. Izgalmas drámai színjátékai vannak, az Octopus és a Kétfejű fenevad például, vannak olyan rendhagyó művei, mint a Psyché vagy A teljesség felé, és úgy gondoltam, hogy az egész életműre érdemes ráirányítani a figyelmet. Emellett az is fontos szempont, hogy legyenek olyan kész produkciók, amelyeket meghívhatunk. Így elhozza Gyulára a Térszínház A holdbéli csónakost, a Tünet Együttes Az éjszaka csodái című előadást, amelynek kiindulópontja Weöres híres látomásverse. Új bemutatónk is lesz, méghozzá a Psychéből, a Nemzeti Színházzal közösen.

– Milyen más premierek lesznek még a nyáron?

– Két ősbemutatónk lesz az idei évadban: egyrészt Karády zárkája címmel zenés monodrámát írt külön az én felkérésemre Darvasi László, amelyben természetesen felhangzik tizenegy-tizenkét emblematikus dal is. A Kamarateremben mutatjuk be július 5-én, Béres László rendezésében. Másrészt július 25-én a Tószínpadon láthatja először a közönség az Ernest Hemingway remekművéből, Az öreg halász és a tengerből készülő előadásunkat. Ezt a különleges adaptációt Árkosi Árpád rendezi, Santiago, a főszereplő Bicskei István kiváló vajdasági színművész lesz. Az előbb említett Psyché mellett egyébként lesz még két koprodukciós premierünk is, a Vízkeresztet a Sztalker Csoporttal állítjuk színpadra, az olasz Teatro Potlach-kal pedig Vidám Shakespeare címmel egyedülálló bemutatót készítünk.

– Mitől lesz egyedülálló?

– A produkció célja, hogy életre keltse a középkori gyulai várat a shakespeare-i vígjátéki helyzeteken, jeleneteken keresztül. Az előadás során a vár belső, múzeumi tereit is bejárja a közönség, mindenhol találkoznak két-három színésszel, mint ahogy a középkori kocsiszínpados játékoknál is volt. Az olasz és indiai művészek mellett „helyi erők”: gyulai, békéscsabai színészek, népzenészek és -táncosok is részt vesznek a munkában. Páratlan produkció lesz.

– Idén tizenöt éves a gyulai Shakespeare Fesztivál, és ismét tematizált. Miért volt szükség erre?

– Úgy érzékeltem, hogy a korábbi években kicsit elfáradt, leülőben van a szemle, és új impulzusokat kell adni neki. Arra gondoltam, ha valamilyen szempontból szervezettebbek lesznek az előadások, akkor nagyobb figyelmet kelthet. Tavaly Hamlet és társai címmel futott a program, most a komédiák állnak a középpontban a szakmai konferencián is. Nem tagadom, hogy mindezzel a közönségnek is szeretnénk kedvezni, hiszen ők nyáron többnyire laza szórakozásra, vígjátékokra vágynak.

– Erről is szól az egész nyári rendezvényt fémjelző mondat: „Ahol a művészet felszabadít.” Miért éppen ezt a jeligét választották?

– Mert kikapcsolódni, szórakozni sokféleképpen lehet, és véleményem szerint az igazi művészeti élmény befogadása is alkalmat ad rá. Ráadásul a tényleg minőségi művészeti események olyan varázslatos élményekben részesíthetnek, amelyek semmilyen más módon nem szerezhetőek be: nemcsak egyszerűen szórakoztatnak, hanem elgondolkodtatnak, szívünkre-lelkünkre hatva megemelnek bennünket egy kicsit, megváltoztatnak, jobbá tesznek. Az igazi művészet egyik szerepe, ahogy Rilke is mondja az Archaikus Apolló-torzóban, hogy „változtasd meg élted”. Tehát a művészeti élmény felszabadíthat a hétköznapi létezésünk apró-cseprő gondjai alól – még a nyári, könnyed szórakoztató élmény is. Egyfajta drog ez is, csak sokkal egészségesebb és felszabadítóbb. Használhatnám rá a katarzis szót is, ha nem lenne túlságosan elcsépelt.

– Mi a legnagyobb kihívás egy hasonló rendezvénysorozat megszervezésében?

– Ez az év különösen nehéz volt, mert sok bizonytalansággal indult a taorendszer átalakítása miatt. De a szabadtéri színházaknak minden nyár nehéz, mert az év elején még nem áll rendelkezésükre pénz. Tehát úgy kell egy héthetes programsorozatot megtervezni, megszervezni, megállapodásokat kötni hozzá, hogy egy filléred sincs az év első hónapjaiban, még a pályázatokat sem írják ki akkor. Csak az előző évek rendszerére, tapasztalataira hagyatkozva, félig vakon lehet tervezni. Emiatt elég nagy a rizikó benne, ami nyomasztó, nagy a felelősség. Mert nem tudhatja az ember, hogy mi lesz a végeredménye… De azért csinálni kell.

– Augusztus elején tartják az évad harmadik pillérét jelentő Erdélyi Hetet. Ennek programja hogyan áll össze?

– Ismerem kicsit az erdélyi színjátszást, és folyamatosan keresem, válogatom azokat az előadásokat, amelyek az elmúlt évek legjobbjai közé tartozhatnak, illetve – ami nagyon fontos – gyulai lehetőségeink közt bemutathatók. Nem minden előadást tudunk meghívni műszaki-színpadtechnikai behatároltságunk miatt. Bármennyire szerettem volna például elhozni Kolozsvárról a Tompa rendezte A velencei kalmárt, nem tudom azt a színpadmélységet biztosítani, ami az előadáshoz kell. Olyan is van, amikor a társulatnak nem megfelelő az időpont. Azért a legjobbakból igyekszem kiválogatni hét napra való produkciót: jön székelyudvarhelyi bábelőadás, és felolvasószínházi bemutatóval is készülünk. Székely Csaba új darabját, a Semmit sem bánok-ot Sebestyén Aba rendezi, és Bányai-Kelemen Barna a főszereplője. Azt szeretném, hogy egy héten keresztül mindennap más-más erdélyi színház mutatkozhasson be Gyulán. Egyfajta hidat igyekszünk képezni így az erdélyi és a hazai színházak között, hogy később máshová is meghívják őket az anyaországban.