Nobeltől Felliniig Mensáros Lászlóval

Mint írja, Mensáros (1926–1993), aki egész élete során a létezés értelmét, az e­gyéni boldogság lehetőségét kutatta, és aki nemcsak szemlélője, de elszenvedője is volt a 20. század számos történelmi fordulópontjának, képes volt arra, hogy olvasmány- és filmélményekből kimetszett részletek segítségével érvényes és hiteles szövegkollázst alkosson és a végeredményt élményszerűen átadja a közönség számára. A szövegeket ő maga szerkesztette mo­zaikszerűségében is teljes egésszé. A részletek jól kiegészítik egymást, ugyanakkor sok esetben ellenpontokat is találunk: hol komor, elgondolkodtató, hol mulattató dokumentumok kerülnek elő.

A barát és kritikus, Ablonczy László azt elemzi tanulmányában, hogy mit jelentett az akkori Magyarországon, illetve Mensáros életében a műsor diadalútja, míg Gajdó Tamás színháztörténésztől alapos áttekintést olvashatunk a hazai pódiumművészet kialakulásáról és fejlődéséről. Utóbbi szerző, Kelecsényi László gondolatát idézve, a következőket jegyzi meg az előadásról: „Mensáros László józan varázslata, melyet a kiválasztott szerzőkkel művelt, lassan, de annál erőteljesebben kerítette hatalmába hallgatóságát. Ezért jöttünk el újra meg újra meghallgatni, mert részesülni akartunk szellemi igézetéből.”

Az átfogó esszék mellett a könyv legérdekesebb és legolvasmányo­sabb részében Mensáros Péter, a színész fia, az estek technikai hátterének felelőse emlékszik vissza arra, miként zajlottak ezek a kétórás előadások tíz éven át. Mint felidézi, harmadikos gimnazistaként ott volt az első előadóest bemutatóján, 1965. november 20-án az Egyetemi Színpadon. A műsor egészében Mensáros saját válogatása és szerkesztése volt, az előadás összeállítására Surányi Ibolya – akinek nevéhez fűződik a 60-as, 70-es években az Egyetemi Színpad nagy- sikerű irodalmi műsorainak szervezése – kérte fel Mensárost. Kikötése annyi volt, hogy 20. századi művek közül válogasson. A színművész nem szorult segítségre, hiszen az életről, a világról határozott elképzelése és véleménye volt, amely széleskörű irodalmi ismerettel, messze kimagasló olvasottsággal, műveltséggel párosult.

„Teljes valójában szerettem volna felmutatni a század arculatát. Nem titkolni, hogy ez az a század, amelynek évtizedeit a legvéresebb háborúk és a legkegyetlenebb tömeggyilkosságok jelzik; de megmutatni azt is, hogy mi a szép benne!” – olvashatjuk Mensáros nyilatkozatát is a kötetben, a műsor teljes szövegkönyve mellett. Alfred Nobel 1895-ös végrendelete mellett A XX. századba bekerült többek között Karinthy Frigyes 1900-ben írt naplórészlete, Gorkij Éjjeli menedékhely című színművéből Szatyin monológja az emberről, Ady Endre Góg és Magóg fia vagyok én… című költeménye, de a szövegek közt megtaláljuk az 1909-es futurista kiáltványt is. A csaknem háromszáz oldalas kötetben helyet kapott számos szuggesztív erejű Schwanner Endre-fotó, valamint egy CD-melléklet is, amelyen meghallgathatjuk a műsor részleteit: Babits Mihály Miatyánk, 1914 című versét, majd Apollinaire Még tél van című költeményét, amelyben ismét hallunk a háború borzalmairól. A reménységet Juhász Gyula Tavaszvárás című verse hozza el.

Mensáros Péter visszaemlékezése szerint az est második része Karinthy Frigyes Karácsonyi elégia című művével indul. Elmondta, hogy apja József Attila Isten című versét kis mosollyal az arcán, kedvesen adta elő. Elhangzott még Szabó Lőrinctől a Különbéke és Radnóti Miklós Hetedik eclogája is, illetve Pilinszky János Harmadnapon című nyolcsorosa. Aztán szünet következik. „A szünetek öt-tíz percnél nem voltak hosszabbak, hogy a közönség ne eresszen le, és ő se” – folytatja Mensáros Péter. Beszámolója szerint ezek után következett Vas István Via Appiája: „a sok kérdést követően mindig megállt egy pillanatra, mintha a választ várná”. A legendás műsor végén Mensáros László Fellini 8 és fél című filmje zárójelenetének eredeti forgatókönyvét olvasta fel, miközben a közönség a film zenéjét hallotta. Aztán – ahogy a művész fia írja – kitört a tapsvihar.