Az ódon walesi kastély rejtélye

Noha dramaturgiailag vannak itt-ott lyukak a történetben, mert Szerb összetett, sok szereplőt felvonultató könyvét nem sikerült teljesen átláthatóan adaptálniuk az íróknak, ez semmit nem von le az előadás értékéből. Hiányérzete legfeljebb annak lehet, aki betéve ismeri a könyvet, az egyszeri nézőnek talán csak a darab misztikus vonulata nem érthető kristálytisztán. De mindenért kárpótol az előadás egésze.

A Pendragon legendának ugyanis mind szövege, mind zenéje kiválóan sikerült – nem beszélve Túri Erzsébet káprázatos díszleteiről és jelmezeiről. Mindenekelőtt a fiatal zeneszerző, Kovács Adrián munkájáról kell szólnunk, aki korát meghazudtolóan komoly, erős muzsikát komponált az előadáshoz, amelynek dramaturgiája tökéletes. Fülbemászó dallamokat írt, kitűnő megoldás a Pendragon-titokhoz kapcsolódó főmotívum alkalmazása, illetve más, a szereplőkhöz kapcsolódó zenei témák időnkénti felbukkanása. Különösen átütő az első felvonás végét lezáró kvintett, amely az előadás egyik tetőpontja: ütős és sodró lendületű. Kovács Adrián annyiban fejlődhet még, hogy az annyira jól sikerült dalokat, mint az előbb említett finálé, érdemes később reprízként visszahozni, hiszen a néző is vágyik rá.

Galambos Attila a dalokhoz kiválóan illeszkedő, énekelhető, jó prozódiájú szövegeket írt, a prózai részekben pedig kiváló humorérzékről tesz tanúbizonyságot, ami azért is kiemelendő, mert ezek a szóviccek, Lene Kretzsch és Bátky János poénos dialógusai igazán üdítően hatnak az egyébként komor légkörű előadásban.

Bár már-már kamaradarabba illően kevés szereplőt mozgat a Kálmán Imre Teátrum kicsi színpadán Somogyi Szilárd rendező, az alakításokra nem lehet panaszunk. Egyetlen esetben akadtak fenntartásaink: hiába csodálatos Janza Kata, EileenSt. Claire femme fatale karaktere nem illik hozzá igazán. A főszereplőt, a Walesbe tanulmányútra érkező kutatót, Bátky Jánost megformáló Kerényi Miklós Mátéról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, nemcsak játéka, de éneke, mozgása, átélése révén is viszi a hátán a darabot. Méltó párja a mentorát, Lord Owen Pendragont alakító Szomor György, de az ellenfelüket, Morwent játszó Mészáros Árpád Zsolt is: mindketten remekelnek. Utóbbiakpárbaja lehetne az előadás másik csúcspontja, ha a jelenet koreográfiája ügyesebb lenne. A mozgásokkal amúgy több problémánk is van: Lénárt Gábor koreográfus sajnos többször mellélőtt, nagy áriák, fajsúlyos dalok közben furcsa, átgondolatlan, oda nem illő mozdulatokra késztetve táncosait.

Somogyi Szilárd rendezése, bár nem forradalmi, s láttunk már tőle grandiózusabb munkát, mégis jól kihasználta a Kálmán Imre Teátrum nyújtotta térlehetőségeket (ügyesen oldotta meg például Bátky belepottyanását a kriptába), és a helyszínek közti váltásokat is.

Aki, illetve ami azonban Kovács Adrián zenéjén kívül a legjobban hozzájárul ahhoz, hogy A Pendragon legenda valóban maradandó élmény legyen, az Túri Erzsébet fantasztikus munkája.Mind a karakterekhez remekül passzoló, korhű jelmezei, mind az általa megálmodott, gótikus elemeket tartalmazó kastélydíszlet nagy szerepet játszik a hangulatteremtésben: visszaröpíti a nézőt a harmincas évekbe, átélhetővé téve az egész előadást – amely a nagyszínpadon is abszolút megállná helyét.

Kovács Adrián–Galambos Attila: A Pendragon legenda
(Budapesti Operettszínház)
Szerb Antal regénye nyomán
Rendezte: Somogyi Szilárd