Kultúra

Nem kell temetni még az olvasást

„A kis kiadók létezése a könyvpiac sokszínűségének fennmaradása miatt nagyon fontos”

A ma kezdődő 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál apropóján általános helyzetértékelésre kértük a főszervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnökét. Árszabályozásról, a független, kisebb kiadókról és az internetes árusításról is beszélgettünk Gál Katalinnal.

Nem kell temetni még az olvasást
Gál Katalin: Azt mondják a pedagógusok, ha a szövegértést a gyerek előbb a számára érthető műveken gyakorolja, akkor könnyebb továbbhaladni
Fotó: Bodnár Patrícia

– Még tavaly ősszel rendeztek a Petőfi Irodalmi Múzeumban egy könyvszakmai kerekasztalt Kolosi Tamás (Líra), Gyurgyák János (Corvina) és L. Simon László részvételével, ahol többször szóba került egyfajta kötött áras szabályozás előterjesztése. Hogyan állnak most ezzel?

– E javaslat már hosszú évek óta foglalkoztatja a könyvszakmát, és mindig nekifutunk, csak kellene valaki, aki bevigye a Parlament elé. Az úgynevezett kötött ár arra vonatkozik, hogy a megjelenés után közvetlenül ne lehessen akciózni a könyvet. A németeknél ez például úgy működik, hogy fél évig csak teljes áron lehet megvásárolni, persze vannak kivételek, online adnak talán tíz–tizenöt százalék kedvezményt, meg a pedagógusoknak is. Még ilyesmivel együtt is sokaknak fontos lenne itthon például a féléves moratórium, mert nagyon elterjedt az a módi, hogy egyet fizet, kettőt-hármat vihet az olvasó. Ez pedig olyan kényszerspirál, amely már középtávon is értékteleníti a könyvet, és nem biztos, hogy akár a vásárlók, akár a kiadók értékeit szolgálja.

– Szolgálná-e, segítené-e ez a szabályozás a kis kiadókat?

– Talán. Méretüknél fogva, illetve az előállított könyvek számát tekintve nehezebb helyzetben vannak az érdekérvényesítésben, ebben lehet, hogy segítene. Tény, hogy nekik jó volna egy támogatási rendszer, ami rájuk fókuszálna, életben tudná őket tartani, sőt külön bizonyos műfajokat is. Ahogy a GDP nagy részét is a sok hazai kis- és középvállalkozás hozza össze, úgy igaz ez a könyvpiacra is – a gazdaság minden területén fontos ennek támogatása. A kis kiadók létezése a könyvkiadás sokszínűségének fennmaradása miatt nagyon fontos. Pláne, hogy a nagy kiadói csoportoknak a kiskereskedelmi láncokkal is közös tulajdonosi gárdájuk van, nagy előny úgy kiadni könyvet, hogy van mögöttük hálózat is.

– Kell-e attól tartanunk, hogy ezek a nagy láncok szépen lassan felemésztik a kisebbeket?

– Szerintem végső soron nem, de tény, hogy nem könnyű a helyzetük. Az látszik, hogy bár kevesebben vannak, de életben maradtak, és próbálkoznak továbbra is. Viszont egy kis kiadó rugalmasabb, így könnyebben tud változtatni akár év közben is. Ha objektíven nézzük, nagyon értékes műhelyek, kiadványok vannak a kis kiadók mögött is, és az adataink alapján a könyvesboltok forgalmának több mint fele nem a nagyoktól származik, hanem a függetlenektől. A kereskedők így nem mondhatnak le a portékájukról, akkor sem, ha a nagy csoportokkal közös tulajdonlásúak.

– Az Alexandra bedőlése óta gyűrűző körbetartozási válsággal mi a helyzet?

– Mostanában már nem esik erről olyan sok szó, mert részben rendeződött a helyzet, sok bolt új gazdára talált. De azt azért nem mondanám, hogy teljesen konszolidálódott, mert a piacon a nagyon kemény kapitalizmus törvényei érvényesülnek. Tehát bizonyos ágazatai a könyvkiadásnak nem virágzanak, mások pedig mennek előre.

– Például?

– A szakkönyvkiadás olyan szegmens, amely támogatás nélkül nem maradhat életben. Az ifjúsági, úgynevezett young adult könyvek nagyon népszerűek, és bár most újdonságnak tekintjük, az úgynevezett pöttyös–csíkos könyvek is azok voltak. Ami még nagyon virágzik, az a fantasy és a sci-fi, a Könyvfesztiválra is kellett új helyeket találni ezeknek a kiadóknak. Mert az idén jön például John Scalzi amerikai író, a műfaj koronázatlan királya, és el kellett tudni helyezni a rengeteg rajongóját.

– Ha jól emlékszem, két éve, amikor Budapestre látogatott Andrzej Sapkowski, a Vaják-sorozat (The Witcher számítógépes játék alapja) lengyel szerzője, ő is órákig dedikált, hosszú sorok kígyóztak előtte.

– Igen, és van olyan is, amikor tizenéves lányok állnak piercinggel, zöld hajjal, sok-sok könyvet szorongatva a kezükben, és az asztalnál számomra ismeretlen író ül, akiről aztán kiderül, valamelyik gimis történet írója, amit sokan szeretnek. Egy biztos: bizonyos határok között minden, ami betűből van, nagyon fontos, és létjogosultsága van. Nem muszáj rögtön Jókait olvasni, és nem muszáj elmerülni a régmúltban. Nagyon sokat változtatna az olvasáshoz való hozzáálláson, ha az iskola, az irodalomoktatás is alkalmazkodna, és a jelenből indulnának ki. Tehát nem a Kincskereső kisködmön lenne az első olvasásélménye a gyerekeknek, bármennyire szép is Móra, hanem mondjuk Berg Judit könyvei. Egyébként vannak erre kísérletek, amelyek jól mennek: azt mondják a pedagógusok, ha a szövegértést a gyerek előbb olyan művön gyakorolja be, ami számára érthető, akkor onnan már könnyebb haladni bonyolultabb nyelvezetű vagy időben tőlük távolabb eső alkotások felé.

– Az elmúlt években többször lehetett hallani problémákról a honoráriumok, szerzői jogdíjak kifizetése kapcsán is, ez még fennálló probléma?

– Azt hiszem, hogy sokan még az Alexandra-botrány óta maradtak kifizetetlenül, nemcsak szerzők, hanem műfordítók is. Ők nemrégiben fordultak hozzám, hogy van-e esély valaha is a pénzükhöz jutni. Erre nehéz válaszolni, ugyanis, hogy mi marad egy felszámolás alatt lévő kiadóból, és az eljut-e a legkisebb szereplőkhöz, azt nem tudom megmondani. Mindenesetre nagyon jó, hogy a műfordítók csoportosulnak, így talán hatásosabban tudnak küzdeni a jogaikért. A szerzőkért pedig nagy verseny folyhat, vannak magyar sztárírók, akik csillagászati jogdíjakat tudnak kicsiholni a kiadókból, akiknek az új műveire komoly licitálás megy. Persze vannak olyanok is, akik nem ennyire népszerűek, de ez mind egyezség kérdése. Nagyjából azért úgy működik ez itthon, mint szerte a világon, a szerzők a nettó bolti ár bizonyos százalékát kapják meg az eladott példányok után. De most nyugvóponton van a helyzet, megkapják a szerzők a műveikért járó jogdíjat.

– Divat manapság a könyv halálát vizionálni: hogyan áll Magyarország e tekintetben? Mennyire veszünk könyvet?

– Még nem állnak rendelkezésre a tavalyi statisztikák teljes mértékben, de a könyvkiadóktól származó, már rendelkezésre álló adatok alapján elmondhatom, hogy bár műfajonként vannak eltérések, illetve minden évben van egy-egy kiugró példányszámú kötet, nagyjából azonos szinten mozog a könyvkiadás, negyvenöt–ötvenmilliárd forint körüli a forgalom fogyasztói áron, és nagyjából huszonhatmillió kötet fogy évente. Ez körülbelül kétszázalékos emelkedés. Szerintem nem biztos, hogy ez igazi növekedés, de az olvasni képes emberek számát tekintve így viszonylag jó iparágnak tűnik. Tehát nem kell temetni az olvasást és a nyomtatást, a digitalizáció és az e-könyv nem ütötte ki a papírt. Az is tény ugyanakkor, hogy az e-könyvek például nem tudnak elég olcsók lenni hazánkban a nemzetközi szinthez képest, a huszonhét százalékos áfa miatt. Ha ez valamiképp változna, akkor valószínűleg nagyobb lenne a legális e-könyv-forgalom. Az is kérdés, hogy akik digitálisan olvasnak, milyen eszközt használnak. Nem biztos, hogy Magyarországon az e-book-olvasó a legnépszerűbb hordozó. Nagyon sokan olvasnak közvetlenül képernyőről, okostelefonról, tabletről.

– Az idegen nyelvű könyvek eladását leszámítva hazánkba még nem törtek be az Amazon és társai. Erre mekkora az esély a jövőben?

– Több környező országban jelen van már az óriáscég, és nagy raktárt tart fenn Pozsonyban, tehát valószínűleg játszik a gondolattal, hogy megjelenik nálunk. Magyar nyelven is lehet már könyvet venni az Amazonról, mert viszonylag szabadon be lehet oda juttatni és listáztatni a könyveket. Egyébként úgy gondolom, ha megjelenik, az valószínűleg nem lesz hátrányos. A vásárlóknak biztosan nem, mert olyan tömegben csinálják ezt, hogy az árak lefelé fognak menni, a kiadóknak pedig még egy szegmens lesz, ahol terjeszthetik a könyveiket.

Kapcsolódó írásaink