Külföld

Olcsó olaj áramlik a keleti nagyhatalmakhoz

Peking kihasználja a remek alkalmat, feltölti a stratégiai tartalékokat, de ömlik az orosz olaj Indiába és az Egyesült Arab Emírségekbe is - számolt be a Bloomberg.

Olcsó olaj áramlik a keleti nagyhatalmakhoz
Oroszország a Finnországba irányuló gázszállításokat is leállítaná, mivel a skandináv ország nem hajlandó rubelben fizetni a Gazpromnak - közölte május 17-én a finn állami tulajdonú Gasum
Fotó: AFP

Miközben az Európai Unió próbál megszabadulni az orosz energiafüggőségtől, és megtiltani az olajimportot, Kína jó üzlet reményében fordult a moszkvai kormányhoz – közölte a Bloomberg. „Még mindig van lehetőség a készletek feltöltésére, és jó lehetőség lenne számunkra, ha kereskedelmi szempontból vonzó feltételekkel lehetne beszerezni az orosz olajat” – mondta a hírügynökségnek Jane Xie, az árupiaci adatszolgáltatással foglalkozó Kpler vezető iparági elemzője.

Peking nem ítélte el az ukrajnai inváziót, és a kínai finomítók folyamatosan vásárolják az orosz olajat, egyes szakértők szerint már egymilliárd hordónyit halmoztak fel belőle.

Az EU többet költene a megújuló energiára az orosz helyett

Az Európai Bizottság javaslata szerint a következő öt évben 210 milliárd euróra lenne szükség az orosz energiahordozók fokozatos kivezetésére és a zöldenergiára való átállás felgyorsítására. Ezzel egyébként nincsenek egyedül, még több uniós tagállam, például Olaszország is fokozta a beszerzéseit, kihasználva az oroszok kínálta diszkontárakat.

Kína az orosz olaj kedvéért az irániakat is háttérbe szorította, jelentős mértékben visszafogta az onnan származó importot. Ennek következtében majdnem negyvenmillió hordónyi iráni olaj várakozik tankerekben Ázsiában, és várja, hogy vevőt találjanak a szállítmányra.

A Reuters beszámolója szerint mintegy Iránból indított húsz hajó vesztegel Szingapúr közelében, van, amelyik már február óta. „Oroszország az exportjának majdnem a felét képes átirányítani Délkelet-Ázsiába, elsősorban Kínába… és ez komoly potenciális veszélyt jelent az iráni kőolajkivitel számára” – nyilatkozta a hírügynökségnek Hamed Hosszeini, az Iráni Olaj-, Gáz- és Petrolkémiai Exportőrök Szövetségének igazgatótanácsi tagja.

Az ország számára ez különösen azért jelent problémát, mert a nyugati szankciók miatt az elmúlt években nagyrészt a kínai vevőkre támaszkodott, hogy fenntartsa a gazdaságát. Márciusban ágazati becslések szerint még napi 700–900 ezer hordó olajat exportáltak Kínába, de ez a szám áprilisban 200–250 ezerre esett vissza. Ezzel szemben Homayoun Falakshahi, a Kpler vezető elemzője szerint az ural típusú orosz olaj Kínába irányuló exportja több mint háromszorosára nőtt – annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány megfékezésére életbe léptetett korlátozások miatt egyébként gyengül a kínai import. 
„Senki sem keresi már az iráni nyersolajat, mivel az orosz sokkal jobb minőségű és alacsonyabb áron kapható. 

Az iráni állami televízióban közvetítették, amint az iráni Forradalmi Gárda hadműveletet hajt végre egy olajszállító tartályhajó ellen az Ománi-tengeren 2021. november 3-án. Irán azt állította, hogy a két ország közötti feszültség fokozódása közepette meghiúsította, hogy az amerikai erők „elraboljanak egy olajszállító tartályhajót.
Az iráni állami televízióban közvetítették, amint az iráni Forradalmi Gárda hadműveletet hajt végre egy olajszállító tartályhajó ellen az Ománi-tengeren 2021. november 3-án. Irán azt állította, hogy a két ország közötti feszültség fokozódása közepette meghiúsította, hogy az amerikai erők „elraboljanak egy olajszállító tartályhajót.
Fotó: AFP

Az orosz olajat legálisan lehet kedvezményesen vásárolni

Az iráni olajeladók komoly nyomás alatt vannak” – mondta egy kínai finomító kereskedője. Hozzátette, hogy a Kínába szállított ural típust hordónként kilencdolláros árengedménnyel adták el júniusi szállításra a brenthez képest, így az irániaknak hordókat 12–15 dolláros árengedményt kellett kínálni, hogy versenyezhessenek vele. Az iráni olaj továbbra is szankciók hatálya alatt áll, így az emberek természetesen a könnyebb lehetőséget választják – idézett a Reuters egy európai kereskedőt.

Az orosz olaj és finomított termékek más piacokra is áramlanak, különösen Indiába és az Egyesült Arab Emírségekbe. India március–április–májusban becslések szerint több mint harmincmillió hordónyi orosz olajat importál, ami a teljes 2021-es mennyiségnek több mint a kétszerese. Az Egyesült Arab Emírségekbe májusban várhatóan 2,5 millió hordónyi mennyiség érkezik, 125 százalékkal több, mint áprilisban.

Kapcsolódó írásaink