Történelmének sötét epizódjára emlékezik az azerbajdzsáni nép

Vilayat Guliyev (Fotó: Hegedüs Róbert)

Huszonöt évvel ezelőtt, február 26-án történt a hodzsali mészárlás, amikor az azonos nevű hegyi-karabahi város azerbajdzsáni lakosságának nagy részét örmény fegyveresek lemészárolták, a települést pedig lerombolták. „E kis vidéki város lakosságának tragédiája, amelyet az örmény szeparatisták okoztak a Hegyi-Karabahban zajló fegyveres támadások során, voltaképp a történelem legszörnyűbb eseményeinek egyike, amellyel valaha is szembesült nemcsak az azerbajdzsáni nép, hanem a nemzetközi közösség is” – fogalmazott lapunknak az évforduló kapcsán Vilayat Guliyev azerbajdzsáni nagykövet. 1992-ben az Örmény Köztársaság vezetői, előzetesen megkapva a Kreml hallgatólagos beleegyezését, megszegtek minden nemzetközi jogszabályt, miközben mindenáron igyekeztek magukhoz csatolni az Azerbajdzsáni Köztársaság szerves részét képező Hegyi-Karabahot, magyarázta. Hangsúlyozta, a mészárlás célja elsősorban a megfélemlítés volt, de Hodzsali a küzdelem szimbólumává vált, az Azerbajdzsán területi egységéért vívott harc jelképévé. Baku álláspontja szerint a nemzetközi jog értelmében a hodzsali mészárlás népirtásnak minősül. A támadásban 613 ember vesztette életét, köztük 106 nő és 63 gyerek.

„Nekem mint azerbajdzsáni férfinak, nem könnyű beszélni Hodzsaliról. Mi, azerbajdzsáni férfiak – kortól és egészségi állapottól, társadalmi és családi helyzettől függetlenül – mindannyian továbbra is népünk adósai vagyunk, tartózunk az örmény golyók és kések által életüket vesztett hodzsali nőknek és gyermekeknek” – fogalmazott a nagykövet. „Kötelességünknek tekintjük megmutatni az egész világnak, hogy a közvetlen szomszédságban élnek még hit és erkölcs nélküli emberek, a 21. század igazi vademberei – a szélsőséges örmény nacionalisták, akik megtagadva minden alapvető humán értéket, folytatják a gyilkolást, rablást, kegyeletsértést, amivel nekünk és saját népüknek is ártanak. Szüntelenül emlékeztetnünk kell az embereket, felekezeti és nemzeti hovatartozásuktól függetlenül, mint ahogy a második világháború éveiben tette a híres cseh író, Julius Fucík, legyenek éberek, ne hagyják, hogy bárhol is a világon olyan új forró pontok keletkezzenek, mint Hodzsali volt” – mondta.

Döbbenet a külföldi sajtóban

Havva Mammadova hodzsali mészárlásról szóló, magyarul is elérhető könyve több külföldi sajtóbeszámolót is tartalmaz az 1992-es eseményekről. „Szemtanúi voltunk a tragédiának Hodzsaliban. Több száz halott embert láttunk. Nők, gyermekek, idős emberek és Hodzsali védőinek holtteste hevert mindenfelé. Felszálltunk egy helikopterre. A magasból mindent filmre vettünk, Hodzsalit és a környékét. Az örmény fegyveresek váratlanul lőni kezdték a helikopterünket, és kénytelenek voltunk visszatérni a bázisunkra, hogy megállítsuk a lövöldözést. Sokat hallottam már háborúkról, és olvastam a német fasiszták kegyetlenségéről, de az örmények brutalitása, ahogyan kiirtották a békés lakosságot, meggyilkolták még a kisgyermekeket is, túltesz mindezeken. Rengeteg sebesült embert láttunk a kórházban, járműveken, még az óvodák és iskolák helyiségeiben is” – idézte a könyv Jean-Yves Junet francia újságírót.