Külföld

Újabb holttestet adott át a Hamász

Lassan válik valóra a terrorszervezet ígérete

A gázai mészárlásban meggyilkolt thaiföldi mezőgazdasági vendégmunkás, Sudtiszak Rintalak földi maradványait adta át Izraelnek szerdán az iszlamista Hamász terrorszervezet - jelentette az izraeli miniszterelnöki hivatal az azonosítás után csütörtök reggel.

Újabb holttestet adott át a Hamász
Felfegyverzett szélsőségesek az övezetben
Fotó: AFP/Omar AL-Qattaa

A 2023. október 7-én, a Beéri kibuc földjein, 42 éves korában meggyilkolt Rintalak sorsáról fél évig nem volt információ, majd 2024 májusában bejelentették halálát, és holttestének Gázába vitelét, ahol az Iszlám Dzsihád őrizte. A holttestet szerdán találták meg és adták át a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek, akik átszállították az izraeli hadsereghez. A koporsót a Tel-Aviv Abu Kabír negyedében lévő igazságügyi orvosszakértői intézetben azonosították. Az izraeli hatóóságok közölték Rintalak családjával, hogy a thaiföldi nagykövetséggel együttműködésben elvégzik hazaszállítását és thaiföldi eltemetésének előkészületeit. Október 7-én 35 külföldit hurcoltak Gázába, köztük 31 thaiföldi állampolgárt.

„Körülbelül tíz nappal október 7. előtt beszéltünk utoljára. Kértük, hogy látogasson haza Thaiföldre, mert sok éve nem láttuk, amióta Izraelbe ment dolgozni. Azt mondta, szeretne még egy kis pénzt félretenni, és aztán végleg hazatérni. A fiamat akarom, minél gyorsabban”- nyilatkozta édesanyja ezen a héten az izraeli ynet hírportálnak.

A Gázai övezetben már csak egy elhurcolt áldozat maradt, a 24 évesen elesett Ran Gueli, a rendőrség különleges egységének katonája. Rintalak Thaiföld északi részén született, és 2017 óta dolgozott Izraelben egy mezőgazdasági munkavállalási program keretében. Az izraeli biztonságiak - erős amerikai nyomás alatt - továbbra is biztosítják, hogy a Hamász megkeresse és visszaadja az utolsó, még Gázában tartott, elhurcolt áldozat holttestét. Az ő átadása kulcsfontosságú lesz a tűzszüneti és túszalkuegyezmény első szakaszának lezárásához.

A hadsereg értékelése szerint a Hamász valószínűleg tudja, hol található a holttest, de várhatóan megpróbál majd ebből előnyt kovácsolni, késlekedni és manipulációval maximalizálni az eredményeit, elsősorban saját belső közönsége felé. A megállapodás második szakasza Gáza háború utáni igazgatására vonatkozik, és még csak a körvonalai születtek meg. Noha az Egyesült Államok a múlt hónapban az ENSZ Biztonsági Tanácsában elfogadtatott egy határozatot, amely megteremtette az ehhez szükséges nemzetközi diplomáciai hátteret, de a folyamat megrekedt. Nyitva maradt a kérdés, hogy a Hamász végrehajtja-e a lefegyverzését, hogy mely országok csatlakoznának a Gázát biztosító nemzetközi stabilizációs erőkhöz, valamint hogy mi lesz a Gázai övezet első újjáépítési projektjeinek helyszíne.

Kapcsolódó írásaink