Külföld

Az olasz védelmi miniszter önkéntes katonai szolgálat bevezetését javasolja

Eddig a békemisszió volt a fegyveres erők feladata

Önkéntes katonai szolgálat bevezetését kezdeményezte Guido Crosetto olasz védelmi miniszter, aki szerint a hibrid háború fenyegetése miatt több ezer magasan képzett biztonsági szakértőre van szükség Olaszországban.

Az olasz védelmi miniszter önkéntes katonai szolgálat bevezetését javasolja
Guido Crosetto:olasz védelmi miniszter
Fotó: AFP/Nicolas Tucat

Crosetto bejelentette, hogy az önkéntes katonai szolgálat működését a védelmi tárca a fegyveres erőkkel közösen dolgozza ki. Első lépésben a kormánypártok vitatják meg a javaslatot, majd a parlament elé terjesztik.

"Nem vagyunk felkészülve arra a valóságra, amelyben jelenleg élünk. Fegyveres erőink alapvető feladata mostanáig a békemissziók biztosítása volt, most viszont a hivatásos katonák munkáját újfajta és szükség esetén aktiválható szaktudással kell segíteni: olyan civilekre van szükségünk, akik ha kell, készen állnak segíteni hazájuk védelmében" - jelentette ki Crosetto.

A miniszter a tengeri és űrbiztonságnak szentelt római konferenciára küldött üzenetében szerdán hangoztatta, hogy a hibrid háború fenyegetése Olaszország életének minden szintét érinti az energetikai és technológiai szektortól kezdve a közlekedési infrastruktúrán át az információ-szolgáltatásig. Úgy vélte, a védekezéshez minőségi ugrásra van szükség, első lépésben több mint ezer, napi 24 órában rendelkezésre álló szakértőre, akiknek számát ötezerre akarják növelni.

A miniszter hozzátette, hogy a hibrid háború ellen nemzeti központot akarnak létrehozni. Elmondta, hogy 2025 első felében 53 százalékkal emelkedett a kibertámadások száma. Megjegyezte, hogy az energia ma már nem csak gazdasági, hanem nemzetbiztonsági tényezőnek számít, amely az ipari versenyképességet valamint a lakosság mindennapjait ugyanúgy befolyásolja.

"Hozzáférhető és biztonságos energia nélkül nincsen versenyképesség, növekedés és foglalkoztatás" - hangoztatta Crosetto. Emlékeztetett, hogy az energiabiztonság terén egyre jelentősebb szerep jut a tengereknek, amelyek fenekén lesznek az új technológiai, ipari és gazdasági kihívások.

Kiemelte, hogy a Földközi-tenger mélyén több mint kétezer-ötszáz kilométer hosszú gázvezeték fekszik, ami négyezer fölé emelkedik majd az EastMed projekttel. Róma kormányügynökséget hozott létre a tengeralatti biztonság, amelyet a következő tizenöt évben több mint 8 milliárd euróval támogatnak. Isabella Rauti védelmi államtitkár szerdán bejelentette, hogy az olasz kormány olyan "fegyvernemek közti" gimnázium bevezetését tervezi, amely a fegyveres erők számára akar képezni katonai és civil munkatársakat. Az olasz fegyveres erők létszáma 170 ezer fő.

Kapcsolódó írásaink