Európai Unió
Lázadnak a németek
Tüntetéssorozat indul

Az úgynevezett „iskolai sztrájk” keretében Berlinben két diákdemonstrációt szerveznek a GEW tanárszakszervezet támogatásával a sorkatonaság bevezetése ellen. A tiltakozók szerint a tervezett intézkedések súlyosan sértik az egyéni szabadságot, és a társadalom háborús felkészítésének irányába mutatnak. A tüntetés a kreuzbergi Oranienplatzról indul, és a neuköllni városházáig tart, a rendőrség háromezer résztvevőre számít – írja a Zeit.
Potsdamban és Cottbusban is terveznek tiltakozásokat, a résztvevők számát azonban egyelőre nem közölték. Az Instagramon közzétett nyilatkozatokban a fiatalok egyértelműen leszögezik: „Nem akarunk ágyútöltelékként végezni a katonai szolgálat során, és nem fogjuk tétlenül nézni, ahogyan minket véletlenszerűen osztanak be ölni és meghalni”.
A sztrájkszövetséget békeszervezetek, a GEW szakszervezet és a BSW is támogatja, vette észre a Magyar Nemzet.
A szervezők jelentése szerint eddig körülbelül kilencven sztrájkbizottság alakult a főbb városokban, köztük Berlinben, Hamburgban, Münchenben, Kölnben, Lipcsében, Magdeburgban, Münsterben és Rostockban.
A kormánykoalíció a november közepén elfogadott törvénytervezettel a hadsereg harcképességét kívánja növelni strukturális reformok révén, a végső szavazásra december 5-én kerül sor, a törvény várhatóan 2026-ban lép életbe.
A tervezet szerint a 2008-ban vagy később született fiatalok kérdőívet kapnak, amely felméri a katonai szolgálatra való hajlandóságukat; a férfiaknak kötelező, a nőknek önkéntes.
Az orvosi vizsgálat is kötelező lesz minden fiatal férfi számára, ugyanakkor a lelkiismereti okból történő szolgálatmegtagadás továbbra is lehetséges.
A törvénytervezet 2027 júliusától a teljes évfolyamok besorozását is lehetővé tenné, hat hónapos alapszintű katonai szolgálattal, önkéntes hosszabbítási lehetőséggel. Ha nem sikerül elegendő önkéntest találni, a Bundestag „szükségleteken alapuló” sorsolás bevezetéséről dönthet, ami a kötelező szolgálat gyakorlati alkalmazását jelentené – az ukrajnai háborúból eredő megváltozott fenyegetettségi helyzettel indokolva. Az RBB 24 arra figyelmeztet, hogy az iskolai sztrájkokon való részvétel azonban nem kockázatmentes: a potsdami oktatási minisztérium szerint az órák alatti tüntetéseken való részvétel igazolatlan hiányzásnak minősül.
A fiatalok hangsúlyozzák, hogy a törvény nem az ő biztonságukat szolgálja, hanem a katonai és gazdasági érdekeket, ezért a szavazás előtt mindkét napon hangot adnak ellenállásuknak.
Iskolasztrájk a sorkatonaság ellen
Az alábbi Instagram-videóban több német fiatal szólal meg egymás után, és közösen fogalmazzák meg, miért utasítják el a kormány új sorkötelezettségi terveit. A rövid összeállításból kirajzolódik, hogy a diákok országszerte szerveződnek a december 5-i demonstrációra, és már most határozottan tiltakoznak a szerintük egyre erősödő militarizáció ellen. Az egyik fiatal például úgy fogalmazott, hogy az új törvénytervezet „közvetlenül érinti a teljes korosztályt”, és már most kiszámítható, hogy 2026 közepétől minden 2008-as születésű fiúnak kötelező lesz kitölteni a hadkötelességi kérdőívet, 2027-től pedig a sorozás is kötelezővé válik. Egy másik megszólaló arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogszabály bevezetné az úgynevezett szükségletalapú sorozást is, ami azt jelenti: ha nem lesz elég önkéntes, akkor teljes évfolyamokat kötelezhetnek szolgálatra vagy gyorsított eljárásban válogathatják ki a fiatalokat.
Egy harmadik fiatal már a folyamat mögött húzódó irányt kritizálta, mondván: ez az egész a kormány egyre erősödő militarizációs törekvéseinek része, és szerinte azt akarják elhitetni velük, hogy hősökként kellene feláldozniuk magukat a demokrácia és a biztonság nevében. Egy másik megszólaló a források elosztását kérdőjelezte meg: a pénzt inkább az oktatásban, az egészségügyben és a szociális szférában kellene elkölteni, nem pedig arra, hogy a Bundeswehr jelen legyen az iskolákban. A videó végén egy fiatal arról beszél, hogy országszerte alakulnak tiltakozó csoportok: A hírek szerint mintha a törvény már eldőlt volna, de mi nem hagyjuk magunkat. Szerveződünk, akciókat tervezünk, mert nekünk semmi dolgunk az ő háborújukkal.
A fiatalok tiltakozása nem csupán a kötelező katonai szolgálat, hanem a háborús előkészületek és a fegyverkezés elleni kritikai hangot is tükrözi.
