Külföld
Kövér László az Üzbég Köztársaság szenátusi elnökével tárgyalt
Az üzbég piacok felkeltették a magyar befektetők figyelmét

A mostani találkozóra a magyar-üzbég kapcsolatok egy rendkívül dinamikus időszakában kerül sor - mondta az Országgyűlés elnöke az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint, emlékeztetve: az idén mind kormányzati, mind parlamenti szinten több magasszintű találkozót is tartottak.
Az állandó politikai párbeszéd annak az eredménye, hogy Üzbegisztánnal szinte szó szerint egyezik a külügyi politikánk alapvetése: a nemzeti szuverenitás védelme mindenekfelett, a kölcsönös tiszteleten és a kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködés, a világ blokkosításának elutasítása és a párbeszéd fenntartása minden nemzetközi konfliktus megoldásának érdekében - fogalmazott Kövér László, hozzátéve, hogy geopolitikai helyzetünk is sok azonosságot mutat, nagyobb hatalmak között megpróbálunk minden irányba termékeny kapcsolatokat kiépíteni.
Az országainak közötti diplomáciai és gazdasági kapcsolatok, különösen a budapesti üzbég nagykövetség 2023-as megnyitását követően, folyamatosan és dinamikusan javulnak, azok elmélyítésére további lehetőséget biztosít az ez év májusában Budapesten aláírt kiemelt stratégiai partnerségi megállapodás.
A házelnök beszélt arról is, hogy a világ turbulens eseményeinek következtében Közép-Ázsia jelentősége vitathatatlanul nőtt, nem véletlen, hogy ma már nagyon sokan kopogtatnak a térség országainak kapuin. Magyarország jóval a többiek előtt - sőt, a régió országaival ma már tárgyalni kívánó államok kritikái ellenére - kezdte meg a kapcsolatépítést, és ennek köszönhetően ma már virágzó együttműködésről beszélhetünk - mondta.
Az üzbég piacok felkeltették a magyar vállalatok figyelmét - emelte ki Kövér László, hozzátéve, hogy Magyarország versenyképes megoldásokat tud kínálni Üzbegisztánnak a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban, a vízgazdálkodásban, az egészségügyben és a gyógyszeriparban, valamint a pénzügyi szolgáltatásokban.
Az Országgyűlés elnöke elmondta, Magyarország támogatja a közép-ázsiai ország azon törekvéseit, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatait az Európai Unióval. Tanzila Narbajeva elismerését fejezte ki vendéglátójának, hogy Magyarország az Európai Unió többi tagállamát megelőzve, már 2010-től kiemelt figyelmet fordított a közép-ázsiai térség országai, így Üzbegisztánra.
Megköszönte, hogy Magyarország bővítette a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram létszámát és évi 200 üzbég egyetemi hallgató számára teszi lehetővé felsőfokú tanulmányok folytatását.
