Külföld
A Nagy-Lengyelország ötlete mindent felülír a varsói politikában
Lengyelország Ukrajnával, Belarusszal és Litvániával egy államszövetséget akar létrehozni
A magyar diplomácia komoly reményeket fűzött Karol Nawrocki nyári elnöki beiktatásához, mert lehetőség nyílt Budapest és Varsó viszonyának javításár. Az előző kormánypárt, a konzervatív, patrióta Jog és Igazságosság(PiS) támogatta Nawrockit az elnökválasztáson, azt remélve, hogy a következő, 2027-ben esedékes parlamentbe jutási megmérettetést megnyeri.
A lengyel elnök azért hagyott egy hátsó kiskaput a két ország viszonyának javítására, mert a V4-ek visegrádi találkozón azért részt vesz, „csak” a kétoldalú megbeszéléstől marad távol.
Ennek a viselkedésnek kettős üzenete van. Egyfelől megerősíti azt a lengyel társadalmi elvárást, hogy Oroszország ügyében a varsói álláspont változatlan, a magyar miniszterelnöknek a Putyinnal való találkozása elfogadhatatlan. Másfelől viszont a lengyel köztársasági elnök elkötelezett a V4-ek együttműködésének a feltámasztásában, amelyet elsősorban a jelenlegi brüsszelita, globalista lengyel miniszterelnök, Donald Tusk vert szét.
„Nawrocki elnök következetesen kiáll az Oroszország által okozott ukrajnai háború befejezésének módjai mellett, de úgy gondolja, hogy Európa biztonsága a szolidaritástól függ” – jelentette ki Marcin Przydacz, a lengyel államfő külpolitikai tanácsadója. A „szolidaritás” kifejezés az Európai Unió hivatalos álláspontjának az elfogadását jelenti, vagyis azt, hogy Ukrajnát tovább kell segélyezni és fegyverrel ellátni, így Kijev megnyerheti a háborút. Tehát Nawrockinek nagyon kényes egyensúlyi helyzetet kell kialakítania.
Egyfelől számára nem lenne kívánatos a Magyarországgal való viszony további rontása, hiszen világnézete – a szuverenitás védelme, a nemzeti érdekek előtérbe helyezése – teljesen megegyezik a magyar állásponttal. Mint ahogy az is, hogy a V4-ek állítsák vissza aktivitásukat.
Lengyelországban ugyanakkor a beteges oroszellenességben társadalmi konszenzus van. Talán ez az egyetlen olyan pont, amiben a globalista, brüsszelita lengyel kormány és a nemzeti, patrióta ellenzék egyetért. Erre pedig pont a lengyel köztársasági elnöknek nagyon is tekintettel kell lennie.
Az oroszellenesség „jól megy” ugyan az EU politikájához, ugyanakkor alaposan leszűkíti Varsó közép-európai mozgásterét. Elég, ha csak a V4-ek jelenlegi politikai felállást nézzük.
A Robert Fico szlovák kormánya, ma már közelebb áll a magyar patrióta állásponthoz, mint a brüsszeli háborúpártisághoz és a föderatív Európa beteges gondolatához. Fico pártját, a Smert, ki is vágták az Európai Parlament szocialista frakciójából. A Csehország kormányzásra készülő, Andrej Babis nézetei ennél is távolabb mutatnak, mert pártja, az ANO, már most az EP patrióta frakciójában foglal helyet.
A lengyel elnök mostani diplomáciai afférja okán nem árt emlékezni, hogy Orbán Viktor 2015-ös varsói látogatása idején, Jarosław Kaczyński, a konzervatív PiS elnöke, az oroszbarátnak mondott budapesti politika miatt nem volt hajlandó a magyar miniszterelnökkel találkozni. Az akkori konfliktust az váltotta ki, hogy 2014–2015-ben zajlott a Krím félsziget orosz annektálása utáni válság. A PiS jelezni akarta, hogy „testvérpárti” kapcsolat ide vagy oda, van egy határ, amit nem lépnek át.
Ezt megelőzően Kijevben az EU és az akkori amerikai demokrata párti adminisztráció közreműködésével megbuktatták a törvényesen megválasztott ukrán elnököt, mert Viktor Janukovics az uniós orientáció helyet, Oroszország felé fordult. Mindezek után neonáci csoportok a kijevi kormány befolyásolására alkalmas helyzetbe kerültek.
Ilyen körülmények között Budapest Moszkva felé való „nyitását” Kaczyński „a lengyel nemzeti érdekekkel ellentétesnek” látta. Később a PiS elnöke a magyar fővárosba látogatott és a két fél elsimította az ellentéteket. Akkor még ezt meg lehetett tenni.
De 2022 februárja után már erre nem volt mód, a két ország a háború megítélése közötti különbség miatt „eltávolodott” egymástól.
Valójában mi Magyarország és Lengyelország között az ellentét oka. Hazánknak alapvető érdeke, hogy hozzáférése legyen az orosz fosszilis energiahordozókhoz. Ráadásul világosan látja, hogy Ukrajna ezt a háborút a csatatéren nem tudja megnyerni. Ezért korrekt kapcsolatokra törekszik Moszkvával. Mindezen felül az EU Ukrajnát támogató, nyakló nélküli pénzköltése tönkreteszi Európát, mindezért mielőbb fegyverszünetet, aztán meg békét kell kötni.
Varsó ezzel szemben a háború folytatása mellett kardoskodik, a szó szoros értelmében. A hivatalos lengyel álláspont szerint, ha Oroszország győz, akkor előbb-utóbb megtámadja Európát, ezért kell Ukrajnát továbbra is a háborúban tartani.
Ez egy mondvacsinált ürügy, mert Ukrajnától nyugatra már csak NATO tagállamok találhatóak, a nyugati védelmi szövetség pedig katonailag erősebb, mint Oroszország.
A valóság az, hogy a háború folytatása lehetőséget ad Varsónak, hogy kiterjessze érdekszféráját.
A ki nem mondott, sőt tagadott varsói elképzelés szerint Lengyelország Ukrajnával, Belarusszal és Litvániával államszövetséget akar létrehozni. Azt nem tudni, hogy ennek megvalósítását hogyan képzelik el.
Nagyon hozzávetőlegesen a terv a cári Oroszország, a Habsburg Birodalom és Poroszország által Lengyelországnak az 1772 és 1795 közötti felosztása előtti területeit foglalná magában.
Egy ilyen grandiózus gondolat megvalósításának viszont csak a háború okozta képlékeny geostratégiai helyzetben van valami csekély realitása.
Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy a Nagy-Lengyelország vizionált megvalósításának ötlete mindent felülír a lengyel politikában.
