Külföld

Ráció helyett ideológia

Az Európai Unió döntéseit nem a ráció, hanem ideológiai szempontok vezérlik - jelentette ki Szalai Piroska miniszterelnöki megbízott hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában.

Ráció helyett ideológia
Ilyen a valóság, miközben Brüsszelben álomvilágban ringatják magukat
Fotó: AFP/NurPhoto/Dmytro Smolienko

Szalai Piroska arról beszélt: az Európai Bizottság legfrissebb gazdasági előrejelzésében először fogalmazza meg, hogy a háború közelében fekvő országoknak - köztük Magyarországnak - nagyobb kockázattal kell szembenézniük, ami a GDP-növekedésük alakulásában is kimutatható. A bizottság számításai szerint a háború ennek az országcsoportnak 1,4-1,8 százalékkal fogja vissza a növekedését az uniós átlaghoz képest. Ennek egyik oka, hogy ez a régió földrajzi és történelmi okokból szorosabban kapcsolódik kereskedelmi szempontból Oroszországhoz és Ukrajnához, így „a szankciók hangsúlyosabban érintenek bennünket” - mondta.

Emellett az energiaellátásunk jelentős részben ugyancsak a háborúban álló két országhoz kötődött, miközben sokkal energiaintenzívebbek a gazdaságaink, mint a mediterrán uniós tagállamoké. A földrajzi közelség mindezeken túl a pénzpiacokon is pluszkockázatot jelent, ami nehezíti a konfliktussal határos országok finanszírozását - fejtette ki. A felsorolt okok nem függnek a hátrányokat elszenvedő államok politikai vezetésétől és a lakóitól - jegyezte meg. Szavai szerint a bizottsági előrejelzés megállapításait figyelembe véve az uniónak kiemelten kellene támogatnia a háború miatt nagyobb hátrányt elszenvedő tagállamokat.

Ugyanakkor Magyarországra mégsem érkezik gyorsabban vagy több uniós támogatás, ez is mutatja, hogy az uniós döntéseket nem a ráció, hanem egyéb ideológiai szempontok vezérlik - hangsúlyozta. Jelezte: a dokumentum önálló megoldási javaslatokat nem tartalmaz, de alátámasztja az összes magyar javaslatot, hiszen az itt közzétett adatokat nem a magyar kormány vagy hazai politikai, illetve gazdasági szereplők, hanem az Európai Bizottság szakértői számolták ki. A miniszterelnöki megbízott kitért arra is, hogy Magyarország rövid távon leginkább az energiahordozók ára kapcsán érintett, ám nem szabad elfeledkezni a menekültekről sem, akik a háború kitörése óta komoly kiadásokat jelentenek, hasonlóan a szankciók miatt elvágott kereskedelmi útvonalakhoz. Szalai Piroska a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában emlékeztetett: Magyarország a hazai gazdaságtörténet legnagyobb humanitárius akciójával segíti az ukrán menekülteket, azaz felvállalja a háború miatt rá háruló pluszterheket.

Ezért különösen fontos pozitív visszajelzés, hogy a hitelminősítők megerősítették Magyarország befektetésre ajánlott besorolását, amit a magasabb kockázatok ellenére „a jó gazdaságpolitikánk és a szigorú költségvetésünk tett lehetővé” - fogalmazott.

Kapcsolódó írásaink

Vágyvezérelt Politico

ĀPolitico: Az EU megfosztja Magyarországot szavazati jogától, ha tovább blokkolja Ukrajna támogatását