Az EU elvesztette az irányítást – Amerika a szuverén nemzetek oldalára állt

A cikk bevezetőjében használt „kegyelemdöfés” kifejezés nem túlzás, mert a föderális Európa elképzelése már a magyar miniszterelnök washingtoni látogatása előtt is irreális elképzelésnek tűnt. Ez egy pillanatig sem kisebbíti a magyar diplomácia grandiózus sikerét, mert amerikai támogatás nélkül sokkal hosszabb ideig és sok „véráldozatot” követelve lehetett volna csak megakadályozni az Ursula von der Leyen bizottsági elnök nevével fémjelzett illuzórikus elképzelés megvalósítási kísérletét.

Hiába hoztak Brüsszelben egyik integrációt követelő döntést a másik után, az európai államok egymás közti rivalizálása – német–francia, észak–dél, kelet–nyugat – nem szűnt meg. Brüsszelben minden tagállam saját érdekében lobbizott.

Teljesen világossá vált, hogy Trump egyértelműen Magyarország mellé állt, amikor pénzügyi pajzsot húzott fel a magyar gazdaság védelmére. Így nem lehet majd spekulációval – például a hitelminősítők manipulációjával – tönkretenni a hazai gazdaságot.
Ahogy Washingtonban Orbán Viktor és Donald Trump közös sajtóértekezlete lépésről lépésre haladt, ugyanilyen ütemben omlott össze Ursula von der Leyen tekintélye és befolyása az európai politikára. Trump üzenete világos volt: akik védik nemzetüket, nem maradnak egyedül.

A legkevesebb, amit ezzel kapcsolatban mondani lehet, hogy Brüsszelben pánikhangulat uralkodott el. Ez még akkor is így van, ha az ottani vezetők még mindig görcsösen igyekeznek a látszatot fenntartani. Vagyis elhitetni a külvilággal, hogy urai a helyzetnek, kézben tartják az irányítást.

Például Brüsszelben bejelentették, hogy átvizsgálják majd az amerikai–magyar megállapodást. Teljesen fölösleges a fáradozás, mert egy biztos: Washington nem fog engedni semmifajta nyomásgyakorlási kísérletnek.

Összeomlóban van Brüsszel hatalma. Az EU központjában attól rettegnek, hogy Közép-Európában a magyar példa láncreakciót indít el. Miért csússzanak, másszanak a kisebb nemzetek politikusai az uniós vezetők előtt, hogy méltóztassanak kifizetni azokat a pénzeket, amelyek egyébként jogosan járnának nekik, ha egyszer Amerika mögöttük áll?

Ursula von der Leyen magának köszönheti ezt a helyzetet, mert a különböző alapokból a tagállamoknak jogosan járó összegek kifizetését fegyverként használta, hogy engedelmességre kényszerítse őket.

Az uniós bizottság elnökének pechére a Visegrádi Csoport négy tagállama – Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország – egyszerre fordult a nemzeti szuverenitás irányába. Magyarország mellé felzárkózott – ha részben is – Szlovákia. Csehországban Andrej Babis ANO pártja, amely a Patrióta európai pártcsalád tagja, a parlamenti választások után hatalomra került. Lengyelországban pedig széles jogkörrel rendelkező konzervatív köztársasági elnököt választottak, Karol Nawrocki személyében.

Egy olyan regionális tömb jön létre, amely sikeresen szállhat szembe az EU föderális elképzeléseivel, és valószínűleg ebben számíthat Washington támogatására is. Az EU vezetőinek tudomásul kell venniük, hogy vége van a feltétlen engedelmesség időszakának.

Nem csak azért, mert a visegrádiak új erőre kapnak, hanem azért is, mert Hollandiában, Franciaországban, Németországban és Ausztriában is a szuverenista erők egyre izmosabbak. Németországban a keményen migrációellenes AfD hatalomra kerülését készítik elő, miután jelenleg a legnépszerűbb párt az országban. Ugyancsak a hatalom átvételére számít a francia Nemzeti Tömörülés is.

Összefoglalásként talán Winston Churchillnek a második világháború alatt mondott elhíresült beszéde zárómondatai kívánkoznak ide, már ami az EU-val való „birkózást” jellemezheti: „Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége.”