Külföld
A védelmi miniszter bezáratja a katonai rádiót Izraelben
A határozati javaslat szerint az adások legkésőbb 2026. március 1-ig megszűnnek

„Ahogy már világossá tettem – ami volt, az nem lesz többé. A Galei Cáhált (az állomás héber neve) Izrael kormánya katonai rádióként hozta létre, hogy a hadsereg és a katonák családjainak hangja és füle legyen – nem pedig politikai vélemények fóruma, amelyek közül sok a hadsereget és katonáit támadja. A katonai rádió civil működtetése példa nélküli anomália bármely demokratikus országban” - indokolta döntését a miniszter.
„Az állomás további működése akaratán kívül a politikai diskurzusba vonja be a hadsereget, és ez súlyosan árt a hadsereg népi és állami jellegének. Az elmúlt évtizedekben, az 1950-es évektől kezdve számos védelmi miniszter és vezérkari főnök vizsgálta a bezárás, a kiszervezés, a privatizálás vagy az aktualitásokkal foglalkozó rovatok megszüntetésének lehetőségét, de egyik folyamat sem jutott el a megvalósításig” - közölte.
„Az elmúlt két évben, a háború során, katonák és civilek – köztük elesett katonák családtagjai – sokszor panaszkodtak, hogy az állomás nem képviseli őket, sőt árt a háborús erőfeszítéseknek és a morálnak. Ennél is súlyosabb, hogy ellenségeink ezeket az üzeneteket a hadsereg hivatalos üzeneteiként értelmezik. Hamarosan a kormány elé terjesztem a rádió bezárásáról szóló döntést – ez elengedhetetlen lépés a hadsereg állami jellegének megőrzése és a közbizalom megerősítése érdekében” - tette hozzá.
A határozati javaslat szerint az adások legkésőbb 2026. március 1-ig megszűnnek, mert az „akaratán kívül politikai vitákba keverte a hadsereget”. A csak zenét és híreket sugárzó szintén katonai Galgalac adó tovább működhet.
A Kac kinevezte bizottság a múlt hónapban két alternatívát terjesztett a miniszter elé: vagy az állomás teljes bezárását vagy az aktualitás-rovat megszüntetését. A grémium azt vizsgálta, hogy az állomás betölti-e azon szerepét, hogy „a katonák és családjaik hangja és füle legyen”.
„A bizottság munkája felveti a politikai beavatkozás veszélyét a közszolgálati sugárzásba, és kérdéseket ébreszt a szólás- és sajtószabadság korlátozásával kapcsolatban” - jelezték aggályaikat a főügyész-helyettesek már a bizottság létrehozásakor.
„Jiszráel Kac nem fog bezárni egyetlen médiumot sem Izraelben. Harcolni fogunk ez ellen az ostoba döntés ellen, amíg vissza nem vonják. A Galei Cáhál nem fog bezárni” - reagált a hírre az izraeli újságíró szövetség.
A Kac létrehozta grémium 2025 augusztusa és októbere között 19 ülést tartott, és több tucat szakembert hallgatott meg a hadsereg, a média, a tudomány, a kultúra, a civil társadalom és az elesett katonák családjai körében. Jelentésük szerint az állomás éves költségvetése 52 millió sékel (mintegy 5,2 milliárd forint), amelynek 87 százaléka reklámokból és szponzoroktól származik.
A bizottság több lehetséges utat is megvizsgált – köztük a privatizálást, az állami irányítás alá helyezést, az aktualitás korlátozását vagy az állomás megszüntetését. Ez volt a 13. bizottság, amely a rádió jövőjét vizsgálta – az önálló, és gyakran a kormánnyal szemben kritikus véleményt sugárzó rádióállomás bezárásának kérdése már 1953-ban is felmerült.
