Külföld
Nem jött be a nápolyi dal a román énekesnek

Emberölési kísérlet és rendzavarás miatt miatt jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte egy bíróság Románia legnépszerűbb manele-énekesét - írja a kolozsvári Főtér. Mint a cikkből kiderül, a 33 éves férfi azonban nem várta meg a döntést, hanem a testvérével együtt megpattant otthonról. A szóban forgó ügyben hét évet kapott az énekes testvére Nando is. A testvérpár ellen 2022-ben indult bűnvádi eljárás, miután egy pitești benzinkútnál megvertek egy férfit, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Az ítélethirdetés után a rendőrség Argeș megyei otthonukban kereste Mocanuékat, hogy a börtönbe vigyék őket, ám ők eltűntek, így a hatóságok körözést adtak ki ellenük.
Dani Mocanut és testvérét hétfőn az olasz hatóságok tartóztatták le Nápolyban. A rendőrségi közlés szerint jelenleg a két férfi jelenleg arra vár, hogy kiadják a román hatóságoknak.
Dani Mocanunak nem ez az első büntetőjogi ügye. Korábban már elítélték, hat és fél évre, egy prostituáltak angliai futtatásával kapcsolatos ügyben. Akkor a manele-énekest a börtöntől az alkotmánybíróság mentette meg, amely megsemmisítette az ítéletet arra hivatkozva, hogy az ügy elévült. Korábban egy 2019-es, nők ellen uszító klipje miatt ítélték féléves szabadságvesztésre és egy 15 ezer lejes pénzbírságot is kapott.
