Külföld
Megszólalt a Kreml a budapesti békecsúcsról
A diplomata szerint kísérleteket tesznek a helyzet olyan beállítására, mintha valami megváltozott volna

Sem orosz, sem az amerikai elnök nem akarja, hogy találkozójuk időfecsérlés legyen, a csúcsot alaposan elő kell készíteni – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak.
Oroszország megszólalt a budapesti békecsúccsal kapcsolatban.
„Két elnök, akik hatékony, eredményes munkavégzéshez szoktak. De a hatékonyság mindig előkészületeket igényel” – mondta a szóvivő.
Arra kérdésre válaszolva, hogy ki döntött a találkozó budapesti megrendezése mellett, azt felelte, „ez kölcsönös kívánság volt”. Mint fogalmazott, az ukrajnai rendezés szünetel, a helyzet „megköveteli a legmagasabb szintű beavatkozást”, de ezt „jól elő kell készíteni”.
Közölte, hogy az orosz-amerikai csúcs időpontját még nem határozták meg
„Ehhez alapos előkészületek szükségesek, ami időt igényel”.
Peszkov szerint a budapesti találkozóról „egyelőre nincsenek hírek”.
„Mindezt rengeteg pletyka, szóbeszéd és így tovább veszi körül. Ezek nagyobbrészt alapvetően nem felelnek meg a valóságnak. Egyelőre nincs hír” – nyilatkozott Peszkov, arra a kérdésre felelve, szünetel-e az orosz és az amerikai elnök, Vlagyimir Putyin és Donald Trump találkozójának előkészítése, avagy csak a dátumról nem döntöttek még.
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerdán újságírókkal közölte, hogy nem született megállapodás Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter budapesti találkozójáról. Azt hangoztatta ugyanakkor, hogy nem lát jelentős akadályokat a csúcstalálkozó előtt.
„A kérdés az, hogy az elnökök által Anchorage-ben meghatározott paraméterek, keretek konkrét tartalommal teljenek meg. El kell ismerni, hogy ez egy nehéz folyamat. De a diplomaták éppen azért vannak, hogy ezzel foglalkozzanak” – fogalmazott.
A diplomata szerint kísérleteket tesznek a helyzet olyan beállítására, mintha valami megváltozott volna az egy, két, három héttel ezelőtti időszakhoz képest. Ezt annak a célzott törekvésnek tulajdonította, hogy az ellenzők csökkentsék a megállapodás elérésének esélyeit.
„Azt mondjuk, hogy a csúcstalálkozó előkészítése folytatódik. Ez különböző formákat ölthet”– nyilatkozott, számol be az origo.hu.