Európai Unió
Akadályozva lenne a békecsúcs?
Orosz külügyminiszter-helyettes szerint EU- és NATO-országok megpróbálhatják meghiúsítani a találkozót

„Az EU-ban és a NATO-ban tagsággal rendelkező államok annak érdekében dolgoznak, hogy mindent tönkretegyenek. Nincs egyetlen olyan téma sem, amely számukra érdekes lenne, kivéve azt, hogy kárt okozzanak Oroszországnak, meggyengítsék pozíciónkat, megnehezítsék az előttünk álló feladatok megoldását. Ez az Európai Unió egész politikájának egyetlen célja. Jelenleg ez a legdestruktívabb erő a nemzetközi porondon” – fogalmazott a diplomata.
„Nem meglepő, hogy mindenféle politikai szabotázsakciókkal foglalkoznak. Mi erre felkészültünk. Tudjuk, hogyan kell ezzel szembeszállni” – tette hozzá.
Rjabkov azokkal a sajtóhírekkel kapcsolatban, amelyek szerint elhalasztották Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter találkozóját, rámutatott: olyan időpontot, amelyről nem volt megállapodás, nem lehet sem elhalasztani, sem lemondani. Hozzátette, hogy az orosz félnek mindeddig „távolról sem volt elképzelése a lehetséges találkozó időpontját és helyszínét illetően”.
Hangsúlyozta, hogy „egy ilyen esemény jelentősége nagyon nagy”, és hogy a tárgyalások előkészítést igényelnek.
Rjabkov nem kommentálta azt a kérdést, hogy szó esett-e Lavrov és Rubio között az Ukrajnának szállítandó Tomahawk manőverező repülőgépek ügyéről.
„Nem vagyok kész nyilvánosságra hozni az ilyen jellegű kapcsolatfelvételek tartalmát. Általában véve a zárt munkavégzés lényege, hogy egyes témák egyszerűen nem hozhatók nyilvánosságra. Nem tudom semmilyen módon kommentálni a tegnapi beszélgetés tartalmát” – mondta.
Közölte hogy nem áll módjában kommentálni azt a kérdést sem, hogy az Egyesült Államok tájékoztatta-e Oroszországot Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tárgyalásairól.
„Mindez a bizalmas témák kategóriájába tartozik, amelyek nem tárgyalhatók ki nyilvánosan” – fogalmazott Rjabkov.