Külföld

Eljött az új aranykor

Közel van már a tizedik amerikai beruházás bejelentése is Donald Trump beiktatása óta

Közel van immár a tizedik amerikai beruházás bejelentése is Magyarországon Donald Trump amerikai elnök idei hivatalba lépése óta, ami jól mutatja azt, hogy új aranykor jött el a kétoldalú kapcsolatokban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonban.

Eljött az új aranykor
Szijjártó Péter: Közel van most már a tizedik beruházás bejelentése is, de ezeknek a részleteit ma le fogjuk tisztázni
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető leszögezte, hogy az amerikai vállalatok rendkívül lényeges szerepet töltenek be a magyar gazdaság fejlesztésében és dimenzióváltásában, mert többnyire olyan termelési tevékenységet hoznak hazánkba, amely kutatás-fejlesztéssel is kiegészül és magas hozzáadott értéket képvisel.

Kifejtette, hogy különösképpen igaz ez az egészségiparra, így a Becton Dickinson és a Procter & Gamble például több ezer magyar embernek ad munkát, s egyre összetettebb feladatokat hoz Magyarországra, egyebek mellett kutatás-fejlesztési programokat is.

Valamint arról is tájékoztatott, hogy a nap folyamán találkozik a két vállalat vezetőivel, akikkel jövőbeli beruházásokról fog egyeztetni.

„Úgyhogy Csömörön, Gyöngyösön és Környén is hamarosan jó híreknek örülhetnek majd az emberek, újabb munkahelyek jönnek létre, újabb olyan munkahelyek, amelyek kifejezetten magas hozzáadott értéket képviselnek Magyarországon” – jelentette be.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy az amerikai cégek alkotják jelenleg hazánkban a harmadik legnagyobb beruházói közösséget, s amióta Donald Trump januárban hivatalba lépett, kilenc új, kifejezetten magas hozzáadott értékű, munkahelyeket létrehozó beruházást jelenthettek be az Egyesült Államokból.

„És nagyon közel van most már a tizedik beruházás bejelentése is, de ezeknek a részleteit ma le fogjuk tisztázni” – tudatta.

Kapcsolódó írásaink