Nobel-békedíj egy amerikai ügynöknek?

Maria Corina Machado régóta ellentmondásos szereplője a venezuelai közéletnek. A politikus korábban is számos konfliktusba keveredett a hatóságokkal, és hasonlóan a színes forradalmak kirobbantóihoz – vagy éppen a tágabb értelemben vett magyar ellenzéki csoportok egyik-másik szereplőjéhez – több alkalommal is nyíltan megkérdőjelezte azok legitimitását.

Apropó forradalmak! 2002-ben aláírta az ún. Carmona-dekrétumot, amelynek keretében Pedro Carmona, a venezuelai kereskedelmi kamara akkori elnöke önhatalmúlag kikiáltotta magát elnöknek, felfüggesztve az alkotmányt és feloszlatva a nemzetgyűlést. A puccskísérlet ugyan kudarcba fulladt, de Machado ezzel örökre elhelyezte magát a venezuelai politikai térképen – az alkotmányos rend felforgatójaként.

Még ugyanabban az évben Machado megalapította a Súmate nevű civil szervezetet, amely elvileg a választási folyamatok átláthatóságának előmozdítását tűzte ki célul. (Ugye, ismerős?) Azonban 2004-ben Isaías Rodríguez főügyész bizonyítékokat mutatott be arra vonatkozóan, hogy a mozgalom több tízezer dollárnyi támogatást kapott a National Endowment for Democracy (NED) nevű amerikai szervezettől, amelynek tevékenysége szorosan összefonódik az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynökségének (CIA) célkitűzéseivel.

A pénzek nem választási megfigyelésre mentek, hanem a hivatalban lévő elnök, Hugo Chávez leváltását célzó kampányokra, politikai mozgósításokra és az állam destabilizálását szolgáló akciókra. A NED egyébként hivatalos amerikai kormányzati támogatásból működik, és szerepe jól dokumentált számos ország hasonló „civil” beavatkozásaiban. Ez az a szervezet, amely a magyar ellenzéket és holdudvarát is támogatja.

2005-ben Machado személyesen találkozott George W. Bush amerikai elnökkel a Fehér Házban, mint a Súmate elnöke. A találkozó célja a beszámolók szerint további pénzügyi és politikai támogatás kérése volt a venezuelai kormány elleni tevékenységhez. A látogatást akkoriban a venezuelai parlamentben is felháborodás övezte: az akkor még parlamenti képviselő Cilia Flores szerint Machado Washingtonból kapta az „utasításokat és a pénzt”, hogy folytassa „rejtett napirendjét”.

Machado 2014-ben aktívan részt vett a „La Salida” néven ismert kormányellenes akciósorozatban, amely zavargásokat és erőszakos összecsapásokat eredményezett szerte Venezuelában. Az „Euromajdan” mintájára szervezett események során 43 ember vesztette életét, köztük civilek és a biztonsági erők tagjai is. A tiltakozások résztvevői blokádokat állítottak fel, és fegyveres támadásokat hajtottak végre a rendfenntartók ellen, a La Salida politikai arca pedig Machado volt.

Machado neve 2019 után újra előtérbe került, amikor Juan Guaidó önhatalmúan elnöknek kiáltotta ki magát, az Egyesült Államok és néhány nyugati ország támogatásával. A venezuelai Legfelsőbb Bíróság 2024 januári határozata szerint Machado aktívan részt vett a Guaidó-féle árnyékkormány korrupciós hálózatában.

A vádak szerint támogatta:

• A CITGO venezuelai olajvállalat amerikai kisajátítását, ami mintegy 32,5 milliárd dolláros veszteséget okozott az államnak.

• A Monómeros vegyipari cég külföldi kisajátítását és szándékos csődbe juttatását.

• 31 tonna venezuelai arany visszatartását a Bank of Englandnél.

• 4 milliárd dollárnyi pénzeszköz befagyasztását a nemzetközi pénzügyi rendszerben.

Machado nem pusztán hallgatólagosan támogatta a nyugati nyomásgyakorlást: nyíltan követelte nemcsak a szankciók bevezetését és fenntartását, hanem az Interamerikai Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződés (TIAR) és az R2P (Responsibility to Protect) doktrína alkalmazását is. Ezek katonai beavatkozás lehetőségét hordozzák magukban, ami azt jelenti: Machado egyfajta „humanitárius invázió” keretében próbálta elérni a hatalomváltást Venezuelában – akár az ország szuverenitásának feladása árán is.

A következmények súlyosak voltak: 2015 és 2022 között az amerikai és nyugati szankciók mintegy 642 milliárd dolláros veszteséget okoztak Venezuelának – a gazdaság összeomlása, az olajexport megakadása és a hiperinfláció egyaránt ennek következménye.

Machado különösen súlyos felelősséggel tartozik azért is, hogy a szankciók megakadályozták gyógyszerek beszerzését több tízezer HIV-fertőzött számára – ezt a venezuelai Legfelsőbb Bíróság is kimondta.

Machado díjazása aligha tekinthető semleges vagy béketeremtő gesztusnak. Az időzítés több mint beszédes: az Egyesült Államok továbbra is nyomást gyakorol Venezuelára: hadihajók járőröznek a partvidéken, több embert megöltek, és a Fehér Ház a drog ellenes háború jelszava mögé bújva engedélyezte a csapásméréseket szárazföldi célpontok ellen is.

Az amerikai kormány nyíltan támogatja a Maduro-ellenes erőket, és az elmúlt években erre kényszerítette európai szövetségeseit is. A békedíj tehát nem a megbékélés, hanem a geopolitikai nyomásgyakorlás eszköze lett – egy olyan politikus kezébe adva, aki saját népének szenvedését sem sajnálta eszközként használni a hatalomért vívott harcban.

Maria Corina Machado tehát nem békeharcos. Több szálon kötődik az amerikai külpolitikai érdekekhez, az NGO-k álcája mögött évtizedek óta aktív szereplője a venezuelai belpolitikát és gazdaságot aláásó folyamatoknak.

Vajon jövőre ki lesz a díjazott?