Külföld

Arányos és szükséges volt Szabó Tímea tiszteletdíjának csökkentése az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint

Arányos és szükséges volt Szabó Tímea tiszteletdíjának csökkentése az Emberi Jogok Európai Bíróságának jogerős ítélete szerint – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken.

Arányos és szükséges volt Szabó Tímea tiszteletdíjának csökkentése az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint
Az Országgyűlés plenáris ülése, 2024. április 29. Szabó Tímea vesztett az Emberi Jogok Európai Bíróságán, helyben hagyták a pénzbüntetését
Fotó: MH/Török Péter

A közlemény alapján az Emberi Jogok Európai Bírósága elfogadhatatlannak nyilvánította és elutasította Szabó Tímea független képviselő keresetét, amelyben panasszal élt az Országgyűlés egy 2017-es, őt szankcionáló döntése miatt. Szabó Tímea független országgyűlési képviselő az Országgyűlés 2017. május 8. napján tartott ülésén Áder János köztársasági elnök eskütételét követően az elnök beszédének megkezdése előtt székére felállva elővett egy mintegy 30 centiméter magas marionett bábut, melyre Áder János arcképét rögzítette – emlékeztettek. A képviselő a bábut a magasba emelte, majd a következőt mondta: „Nem köztársasági elnök, egy bábu”.

Ezután – noha a házelnök csengetéssel szólította fel az említett magatartás befejezésére – a köztársasági elnök beszédének egésze alatt, továbbra is a széken állva, folyamatosan mozgatta a magasba emelt bábut – tették hozzá. Ezt követően az Országgyűlés elnöke elrendelte Szabó Tímea havi tiszteletdíjának egyharmaddal való csökkentését arra hivatkozva, hogy a képviselő magatartása súlyosan sértette az Országgyűlés tekintélyét, rendjét. Úgy folytatták, hogy Szabó Tímea az Országgyűlés Mentelmi Bizottsága előtt megtámadta a házelnöki döntést, azt kifogásolva, hogy a vele szemben kiszabott bírságnak nem volt jogalapja, továbbá aránytalan volt. A bizottság meghallgatta a képviselőt, majd három ellenszavazattal és két tartózkodással a panaszt elutasította.

A képviselő az Országgyűlés plenáris üléséhez fordult, kérve a házelnöki döntés hatályon kívül helyezését, amely azonban 2017. május 30-án a szankciót helybenhagyta. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának csütörtökön meghozott, jogerős döntése szerint a bábu bemutatása és mozgatása az ünnepélyes ülésen alkalmas volt a rend megzavarására, emellett a kérelmező más módon is kifejthette volna a véleményét – különösen a köztársasági elnök megválasztása előtt és alatt, vagy a médiában – így a szankció igazolható volt – írták.

A közlemény szerint az eljárási biztosítékok tekintetében a bíróság megállapította, hogy az országgyűlési törvény lehetőséget biztosított Szabó Tímea számára arra, hogy a házelnök döntésével szemben a mentelmi bizottsághoz forduljon, amivel a képviselő élt is. Mindezek alapján az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy ítélte meg, hogy a kérelmező havi fizetésének egyharmadát kitevő, egyszeri illetménycsökkentés nem volt aránytalan, az „szükséges” volt egy demokratikus társadalomban és kimondta, hogy a kérelmező panasza nyilvánvalóan megalapozatlan, ezért azt elutasította – áll a közleményben.

Kapcsolódó írásaink