Külföld
Magyar Levente: a magyar kormány folytatni kívánja a vajdasági gazdaságfejlesztési programot

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint as miniszterhelyettes a "Kapaszkodó a szülőföldön való boldoguláshoz: gazdaságfejlesztési program a Vajdaságban 2016-2024" című konferencián vett részt, majd kifejtette, hogy ez a program történelmi jelentőségűnek minősül, igen fontos szerepet töltött be a helyi magyarság életében. Kiemelte, hogy a vajdasági közösség az utóbbi száz évben nem részesült ilyen léptékű támogatásokban Magyarország részéről, ennek nem voltak meg a feltételei.
"Aztán a 2010-es évek elejére összeállt minden feltétel, ugyanis Magyarország és Szerbia elkezdett egy konstruktív, baráti viszonyt ápolni egymással, ami a mai napig tart, és stratégiai szövetséggé fejlődött. Másrészt a nemzeti kormány Magyarországon hajlandó volt, és a gazdasági fejlődésnek köszönhetően képes is volt arra, hogy nagyon komoly összeget teremtsen elő annak érdekében, hogy célzottan a szerbiai, vajdasági magyarság vállalkozásait megerősítse" - mondta. Majd aláhúzta, hogy emögött az a megfontolás állt, hogy ha a vállalkozások erősek, akkor az egész közösség is erősödik, mivel a munkahelyteremtésnek rendkívül széles társadalmi hatásai vannak, abból nem csak az adott cégek profitálnak. Az államtitkár ezután hozzátette, hogy körülbelül félmilliárd eurónyi beruházás valósult meg a program közvetlen hatásaként, arról nem is beszélve, hogy a közvetett hatás ennek akár a többszöröse is lehet.
"Az elmúlt tíz év a tanúbizonysága annak, hogy ez nem egy egyszeri, kampányszerű pályázati lehetőség volt, hanem egy új és folyamatos eleme a nemzetpolitikánknak, hiszen nem csak a Vajdaságban, hanem más területeken is megjelentek a hasonló programjaink" - emlékeztetett. "Meg kell kérdezni a helyieket, a kedvezményezetteket, a munkavállalókat, mindenkit, aki ennek közvetlen vagy közvetett módon kedvezményezettje volt, az embereknek a 90 százaléka azt mondja, hogy megérte pályázni, újra pályáznának, és hogy érdemben ez a lehetőség hozzájárult ahhoz, hogy a szülőföldön képzeljék el a jövőjüket, és ne magyarországi vagy nyugat-európai kivándorlásban gondolkodjanak, ahogyan ez a programot megelőző időszakban igen jellemző volt" – mutatott rá.
Arra is kitért, hogy a mezőgazdaság a gazdaságfejlesztési program gerincét alkotja, ugyanis kiválóak itt az adottságok, ezért hittek abban, hogy visszahozható ismét az ágazat aranykora, amelynek a háborúk vetettek véget. "Ezért is döntöttünk úgy, hogy ennek az egész programnak a szíve közepe az a mezőgazdasági termelő réteg lesz, ami ezen a vidéken mindig a magyar élet alapját jelentette" – idézte fel, jó példának nevezve a nap folyamán átadott agrárberuházást. Magyar Levente leszögezte, hogy a programot a jövőben is fenn kívánják tartani, ennek azonban fontos politikai előfeltétele, hogy Magyarországon a nemzeti erők folytathassák a kormányzást, ahogyan az is lényeges, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség is megőrizze a pozícióját Szerbiában. "Tehát kell egy nemzeti kormány Magyarországon, kell egy erős VMSZ és kell egy jó Budapest-Belgrád viszony. És ha ez a három alapfeltétel megvan, akkor arról tudok mindenkit biztosítani, hogy a program folytatódni fog" – jelentette ki.