Külföld

Vučić támogatásokat ígért az egészségügynek és a mezőgazdaságnak is

Indulhatnak a projektek

Aleksandar Vučić szerb elnök ma kezdte meg kétnapos látogatását a dél-bánáti és Duna menti körzetben, ahol mezőgazdasági és ipari létesítményeket, kulturális központokat és infrastrukturális projekteket tekintett meg.

Vučić támogatásokat ígért az egészségügynek és a mezőgazdaságnak is
Aleksandar Vučić: Hiszünk abban, hogy eljön a béke Oroszország és Ukrajna között
Fotó: AFP/Attila Kisbenedek

Látogatása során a szerb elnök felkereste a KMI mezőgazdasági gazdaságot Szekerényben (Sefkerin), majd Srđan Steljić gazdaságát Pancsován, ahol főként állattenyésztéssel foglalkoznak. A Vajdaság Ma tudósítása szerint a politikus kiemelte, az állam nagyobb támogatást kíván nyújtani az állattartóknak, mint a növénytermesztőknek, és hozzátette, hogy az állattenyésztők 50-60 százalékos támogatásra számíthatnak majd eszközök beszerzésére.

A kulturális és oktatási projektek részeként Vučić ellátogatott a Martin Jonaš-emlékházba Antalfalván (Kovačica), ahol hangsúlyozta a naiv festészet megőrzésének fontosságát. A településen több tucat polgár gyűlt össze, de nem azért, hogy üdvözöljék az államfőt, hanem azért, hogy kifütyüljék. Vučić a Pink televízió felvételén azt mondta, nem érti miért sípolnak, talán azt gondolják, hogy akkor nem fog ellátogatni a faluba.

A látogatás utolsó állomásaként Szendrőn (Smederevo) egy sportcsarnokban találkozott a helyiekkel, ahol hangsúlyozta, hogy az állam folytatja a gazdasági beruházásokat és a térség fejlesztését.

Kapcsolódó írásaink