Külföld
Sok diákot még nem sikerült kimenteni az összedőlt iskola romjai alól
Az épület azért dőlt össze, mert engedély nélkül akarták két újabb emelettel bővíteni

A hatóságok a gyerekeiket kereső szülőkkel egyeztetve a helyszínen módosították a romok alá szorultak számát a korábbi 38-ról 91-re.
A katasztrófavédelmi szóvivő közlése szerint egy több mint háromszáz fős mentőcsapat dolgozik a túlélők kiszabadításán, de nem tudnak nehézgépeket használni, mert félő, hogy a törmelékek mozgása további tragédiákat okoz. Hat gyereket, akit ugyan élve megtaláltak, de még nem tudtak kiszabadítani, élelem és víz bejuttatásával próbálnak életben tartani – fűzte hozzá.
A Kelet-Jáva tartományban, Sidoarjo körzet Buduran falujában található bentlakásos iszlám iskola épülete hétfőn délután dőlt össze, maga alá temetve az éppen imádkozó diákokat. A hatóságok kedden három halálos áldozatról és mintegy száz sérültről számoltak be. Közlésük szerint főleg fiúk lehetnek még a romok alatt, mert a lányok külön épületrészben voltak, ahonnan sikerült kimenekülniük. Több tucatnyi diákot, főleg törések miatt kórházba kellett szállítani.
A katasztrófavédelem szerint az épület azért dőlt össze, mert engedély nélkül akarták két újabb emelettel bővíteni, amelynek súlyát a falak nem bírták el.
A budurani iskola a tartomány legrégebbi bentlakásos intézménye, már 1920-ban tanultak ott diákok, mielőtt 1927-ben hivatalosan is megnyitották. Jelenleg mintegy kétezer diákja van.