Külföld
Csehország nem engedi be területére az orosz diplomata-útlevéllel rendelkezőket

Jan Lipavsky szerint az intézkedést a külső schengeni határokon, tehát a hat csehországi nemzetközi repülőtéren fogják alkalmazni. Csehország már több mint két éve szorgalmazza, hogy az egész Európai Unió területén korlátozzák az orosz diplomaták mozgását, de javaslata egyelőre nem talált többségi támogatásra – mutatott rá Daniel Drake külügyminisztériumi szóvivő. A most foganatosított nemzeti intézkedés az esetleges uniós intézkedés elfogadása után is érvényben marad – jegyezte meg.
A miniszter szerint az orosz diplomaták mozgásának korlátozására a kölcsönösség jegyében van szükség – mondta Jan Lipavsky a CTK hírügynökségnek. „Míg nekem minden cseh diplomata vagy kisegítő személyzet moszkvai útja előtt vízumot kell kérnem, addig ők ezt játszva megkerülik azzal, hogy a schengeni övezet más országából, Bécsből, Varsóból vagy Berlinből küldenek Prágába valakit, aki kisegíti az itteni nagykövetséget, két hét múlva pedig az illető visszautazik állomáshelyére” – mutatott rá a miniszter.
Kijelentette, hogy az oroszok a diplomáciai útleveleket felderítői célokra is felhasználják. „Ezért úgy vélem, hogy nincs okunk megkönnyíteni az orosz diplomaták utazását Európában. Schengennek az európaiakat kell szolgálnia, nem pedig az európaiak ellen kell használni” – jegyezte meg a cseh külügyek irányítója.