Külföld

Az izraeli hadsereg Gázában marad!

A miniszterelnök szerint ez is a béketerv része

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök videoüzenetet tett közzé az X-en azután, hogy hétfő este Washingtonban tárgyalt az amerikai elnökkel, és közös sajtótájékoztatójukon közölte: elfogadja Donald Trump közel-keleti béketervét, amely egyebek között arról szól, hogy az izraeli hadseregnek számos feltétel teljesülése után végleg ki kell vonulnia a Gázai övezetből. Netanjahu a videoüzenetben határozottan kijelenti, hogy a hadsereg a béketervnek megfelelően a Gázai övezetben marad.

Az izraeli hadsereg Gázában marad!
Izraeli csapatok a Gázai övezet határán
Fotó: AFP/Jack Guez

Noha Trump béketerve utalást tesz arra, hogy szintén bizonyos feltételek teljesülése esetén egyszer lehetségessé válhat a palesztin állam létrehozása, Netanjahu a videóban kijelenti, hogy nem egyezett bele semmilyen palesztin állam létrehozásába. „Elmondtuk, hogy határozottan ellenezzük a palesztin állam létrehozását” – közölte. „Trump elnök mondta is, hogy megérti ezt” –tette hozzá.

„A Hamász nem tudott elszigetelni bennünket, viszont mi elszigeteltük a Hamászt. Most az egész világ, köztük az arab és a muszlim világ is nyomást gyakorol a Hamászra, hogy fogadja el azokat a feltételeket, amelyeket Trump elnökkel közösen támasztunk” – mondta az izraeli kormányfő.

Iszmáíl A-Tuábta, a Hamász gázai sajtóirodájának vezetője Donald Trump tervének ismeretében kijelentette: az nem hoz „semmilyen valódi és igazságos megoldást”. Szintén az X-en közzétett közleményében azt írta: minden olyan javaslatot, amely „Gázát szuverenitás nélküli, nemzetközi igazgatás alatti biztonsági entitásnak tekinti, teljes egészében elutasít a kollektív palesztin nemzeti tudat”.

A Fatah párthoz kötődő és Ciszjordánia igazgatását ellátó Palesztin Hatóság üdvözölte az amerikai elnök „őszinte és fáradhatatlan” erőfeszítéseit a gázai háború lezárása érdekében, és hangsúlyozta az Egyesült Államokka fennálló partnersége fontosságát a térség békéje érdekében.

Több arab és muszlim ország is üdvözölte a gázai háború lezárásának washingtoni tervét. Szaúd-Arábia, Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Indonézia, Pakisztán, Törökország, Katar és Egyiptom külügyminisztere közös nyilatkozatot írt alá, melyben kijelentették, hogy együttműködésre törekednek az Egyesült Államokkal és az érintett felekkel a megállapodás végrehajtása érdekében „olyan módon, amely garantálja a régió népeinek békéjét, biztonságát és stabilitását”.

A Háárec című izraeli újság egyik szakértője, Joszi Verter szerint a megállapodás – ha létrejön – várhatóan 2026 elejére hozza előre a csak jövő ősszel esedékes választásokat Izraelben, mert a benne foglaltak elfogadhatatlanok a radikálisan jobboldali pártok számára, és a kormány bukását okozzák.

Kapcsolódó írásaink