Külföld
Magyar vállalatok látnak majd el negyedmillió embert ivóvízzel
Szijjártó Péter elmondta, Európa biztonsága Afrikában kezdődik

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a tanzániai kollégájával, Mahmúd Tabit Kombóval közös sajtóértekezletén arról számolt be, hogy véglegesítették a megállapodást, amelynek alapján magyar vállalatok a világ legfejlettebb víztisztítási technológiáját felhasználva közel negyedmillió ember számára biztosítanak majd biztonságos ivóvizet a Viktória-tó környékén.
„A világszínvonalú magyar vízgazdálkodási technológiát arra fogják használni, hogy a Viktória-tóból vizet vegyenek ki, megtisztítsák, majd körülbelül negyven kilométerre elszállítsák, és több száz méteres szintkülönbséget leküzdve, két biztonságos tározóba juttassák” – mondta.
„Ehhez valóban világszínvonalú technológiára van szükség, amelyet a magyar cégek biztosítanak. A beruházás összege 55 millió dollár lesz, amelyet kötött segélyhitel-program keretében finanszíroznak, és erről hamarosan szerződést írunk alá a tanzániai kormánnyal. Ez a legfontosabb mérföldkő, amely jelentősebb bármely korábbi fejlesztésnél a kétoldalú gazdasági együttműködésünk történetében” – fűzte hozzá.
Az egyik legfontosabb kihívásnak nevezte jelenleg Afrikában az ivóvízellátás biztosítását a gyorsan növekvő népesség számára. „Ha ez nem sikerül, annak két nagyon szomorú következménye lehet: vagy az emberiség történelmének legsúlyosabb humanitárius katasztrófája, vagy pedig a legnagyobb migrációs nyomás Európára. Mi mindkettőt szeretnénk megelőzni” – figyelmeztetett.
„Mi, magyarok, jól tudjuk, hogy Európa biztonsága Afrikában kezdődik. Ezért felelős biztonság- és fejlesztéspolitikánk keretében technológiai és pénzügyi támogatást nyújtottunk számos afrikai országnak annak érdekében, hogy biztosítani tudják a biztonságos ivóvízellátást növekvő népességük számára” – folytatta.
Szijjártó Péter ezt követően kiemelte, hogy Tanzánia célja is az innováció, a technológiai fejlődés, a digitális és zöld technológiák egyre szélesebb körű bevezetése, és a most aláírt megállapodások biztosítják, hogy a magyar MeOut Group jelentős szerepet vállaljon a kapacitásépítésben, az ország felsőoktatási rendszerének modernizációjában.
Arra is kitért, hogy Tanzánia már kilenc év vesz részt a magyarországi ösztöndíjprogramban, így idén is harminc hallgató tanulhat hazánk egyetemein, főként gyógyszerészeti és műszaki területen. „És büszkék vagyunk arra is, hogy négy magyar egyetem működik együtt öt tanzániai partnerintézménnyel a műszaki, mezőgazdasági és orvosi felsőoktatás területén” – fogalmazott.
A miniszter végül leszögezte, hogy a már több mint ötven évre visszatekintő kétoldalú kapcsolat mindig is a kölcsönös tiszteleten alapult, márpedig ma, amikor az emberiség súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe, egyre inkább felértékelődnek az ilyen partnerségek.
Nagyrabecsülését fejezte ki, amiért Tanzánia jelentősen hozzájárul a regionális biztonság és a stabilitás megőrzéséhez, és hangsúlyozta, hogy a két ország a globális béketábor része.
„A diplomáciai megoldásokat részesítjük előnyben a háborúkkal és fegyveres konfliktusokkal szemben. Osztjuk azt a nézetet, hogy a háborúk nem a csatatéren érnek véget, hanem a tárgyalóasztalnál, s ezért mindig esélyt kell adni a diplomáciának” – szögezte le.
„Mi, Magyarország és Tanzánia, kiállunk a béke és a stabilitás mellett szerte a világon” – jelentette ki, a felek pragmatikus, józan észre alapozott megközelítését méltatva.