Külföld

Az új francia miniszterelnök máris meggondolta magát

Mégsem törlik el a két ünnepnapot

Visszavonta a hét elején kinevezett új francia miniszterelnök, Sébastien Lecornu az elődje által a költségvetési hiány csökkentése érdekében tervezett két ünnepnap eltörlését, és kezet nyújtott a baloldalnak.

Az új francia miniszterelnök máris meggondolta magát
Sébastien Lecornu
Fotó: NorthFoto

„Úgy döntöttem, hogy visszavonom a két ünnepnap eltörlését” – mondta a kormányfő a regionális lapokban vasárnap közzétett interjújában. Jelezte azt is, hogy nem tervez újabb zárt ajtók mögötti tárgyalásokat a pártokkal a nyugdíjreformról, hanem „a szociális partnerekkel folytatott párbeszédre” fog támaszkodni azért, hogy „más finanszírozási forrásokat” találjon a 2026-os költségvetési hiány csökkentéséhez, amibe a két előző kormányfő, Michel Barnier és François Bayrou is belebukott.

Arra a kérdésre, hogy bevezetik-e a baloldal által kért, a nagy vagyonokra kivetendő, Gabriel Zucman közgazdászról elnevezett úgynevezett Zucman-adót, a miniszterelnök kijelentette, hogy kész foglalkozni a „adóigazságosság kérdéseivel”.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy „óvatosan kell bánni a megtermelt vagyonnal, mert az teszi lehetővé a munkahelyteremtést és a növekedést Franciaországban”.

A munkaadók oldaláról Patrick Martin, a Medef, a legnagyobb munkaadói szervezet elnöke szombaton arra figyelmeztetett, hogy „nagy munkaadói mobilizációt” szerveznek egy meeting formájában, ha a 2026-os költségvetés keretében a a kormány megemeli a vállalati adókat.

A költségvetési patthelyzetből való kilábalás érdekében Sébastien Lecornu elmondta, hogy „modern, őszinte és magas színvonalú parlamenti vitát” kíván folytatni a szocialistákkal, a Zöldekkel és a kommunista párttal, felszólítva őket, hogy „emancipálódjanak” a radikális baloldali Engedetlen Franciaországtól, amely jelenleg a legnagyobb befolyást gyakorlolja a baloldali pártszövetségre.

Az új miniszterelnök kinevezése előtt a szocialisták által javasolt ellen-költségvetési tervezet 22 milliárd eurós megtakarítást irányzott elő a következő évre, szemben a megbuktatott François Bayrou által javasolt 44 milliárd eurós megszorítási csomaggal.

Az Engedetlen Franciaország eközben azzal vádolta meg a szocialistákat, hogy kompromisszumot kötöttek Emmanuel Macron elnök táborával. „Húszmilliárd azért nagyon sok azoknak, akiktől elveszik!” – mondta Jean-Luc Mélenchon, az Engedetlen Franciaország vezetője a francia baloldal nagy éves rendezvényén szombat este.

Sébastien Lecornu jelezte, hogy a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörüléssel is kész tárgyalni, de kizárta a politikai megállapodás lehetőségét a szuverenista jobboldali párttal.

Szerdán mintegy 200 ezren tüntettek a politikai vezetés ellen és a tervezett költségvetési megvonások miatt, amelyek célja a 3300 milliárd eurót, azaz a GDP közel 114 százalékát meghaladó államadósság csökkentése.

Csütörtökön újabb országos tiltakozó akció lesz, amelyet ezúttal a szakszervezetek kezdeményeztek, országos sztrájkkal és tüntetésekkel.

A két legnagyobb szakszervezet, a CGT és a CFDT a munkaszüneti napok eltörlésének visszavonását „első győzelemnek” és „első jó hírnek” nevezte. Ugyanakkor az intézkedést elégtelennek ítélték, és emlékeztettek arra, hogy várják a népszerűtlen nyugdíjreform felfüggesztését, amelyet 2023-ban a parlament megkerülésével hirdetett ki az államfő, a széles körű utcai tiltakozások ellenére.

Az 1958-ban kezdődött V. köztársaság történetében példátlan politikai instabilitás több mint egy évvel ezelőtt kezdődött, miután az elnöki párt által az európai parlamenti választásokon elszenvedett vereség miatt Emmanuel Macron feloszlatta a Nemzetgyűlést.

A 2024. július 7-i előrehozott választások eredményeként az új Nemzetgyűlés háromosztatúvá vált 11 frakcióval, és egyik párt sem tudott abszolút többséget szervezni maga köré.

Az elnöki tábor, a centristák és a jobbközép Köztársaságiak támogatják a kisebbségi kormányt; a másik két tábor, a választásokon élen végző, de a kormányból kimaradó baloldali pártok és a Nemzeti Tömörülés pedig ellenzékben politizál.

Kapcsolódó írásaink