Külföld
Már tinédzser lányok is tömegesen gyilkolnak Svédországban

Megdöbbentő részleteket tártak fel a svéd ügyészek a svédországi bűnbandákról. Jelesül, hogy egyre gyakrabban toboroznak tizenéves lányokat brutális bűncselekményekre, beleértve a bérgyilkosságokat is, továbbá a lányoknak bizonyítaniuk kell, hogy keményebbek, mint a fiúk, ami fokozott brutalitáshoz vezet.
A háttérhez hozzátartozik: Albánia után Svédországban lövik le a legtöbb embert az ENSZ 2021-es adatai szerint Európában (a bronzérmes egyébként Bosznia ebben a rangsorban).
Noha van igazság a droghasználat, szegénység és a többi, az elkövetők áldozatként való szerepeltetéséhez használt többi toposz mögött, egy 2025-ös tanulmány statisztikai módszerekkel egyértelműen rámutatott, hogy bizony a bevándorló háttér ténylegesen szorosan összefügg a bűnelkövetéssel.
Gyilkosságok migrációs háttérrel
Most pedig új számok borzolják a kedélyeket, a svéd Expressen újságot a német Die Welt szemlézte, benne egy figyelemreméltó lépéssel, ami egyben a helyzet beismerése is: a svéd kormánykoalíció közölte, az eddigi 15-ről 13 évre viszi le a büntethetőség korhatárát az emberölés kapcsán, mivel egyre több gyermeket bérelnek fel gyilkosságokra és robbantásokra.
Igen: Svédországban a bűnbandák egyre gyakrabban toboroznak fiatal lányokat, többek között bérgyilkosságokra is. Ida Arnell stockholmi ügyész szerint pedig a bűnüldöző szervek sokáig szemet hunytak a fióknál is kegyetlenebb tinédzser lányok bűncselekményei fölött.
Éppen ezért sokkolóak a tavalyi számok: eszerint 2024-ben Svédországban körülbelül 280, 15 és 17 év közötti lány ellen folyt nyomozás gyilkosság, gondatlanságból elkövetett emberölés vagy más erőszakos bűncselekmény miatt, közülük nem tudni, mennyinek volt köze a bűnbandákhoz.
S akkor még nem beszéltünk a csaknem 100, 15 év alatti gyilkossággal gyanúsított gyerekről.