Külföld

A migrációs politika megreformálóját nevezték ki Svédország új külügyminiszterévé

Elődje, Tobias Billström a múlt héten váratlanul bejelentette lemondását

A jelentős reformokat végrehajtó Maria Malmer Stenergard eddigi bevándorlásügyi minisztert nevezték ki kedden Svédország új külügyminiszterévé.

A migrációs politika megreformálóját nevezték ki Svédország új külügyminiszterévé
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/TT hírügynökség/Henrik Montgomery

Elődje, Tobias Billström a múlt héten váratlanul bejelentette lemondását, ami széles körű kabinetátalakításhoz vezetett, amelyben több minisztert elmozdítottak posztjáról. A váltás a külügyminiszteri poszton fél évvel azután következett be, hogy Svédország a NATO legújabb tagjaként csatlakozott az észak-atlanti szövetséghez.

„Ukrajna támogatása a legjelentősebb külpolitikai feladat a következő évekre – szögezte le Ulf Kristersson miniszterelnök a parlament ülésén mondott beszédében, amelyben felvázolta kormánya politikájának prioritásait. – Svédország addig fogja támogatni Ukrajnát, ameddig csak kell” – tette hozzá.

Stockholm előző nap jelentett be egy újabb nagy összegű katonai támogatási csomagot Ukrajnának 4,6 milliárd svéd korona (körülbelül 153 milliárd forint) értékben.

Az új külügyminiszter sajtótájékoztatóján kijelentette: fontosnak tartja, hogy a Nyugat szankciókkal továbbra is nyomást gyakoroljon Oroszországra, valamint folytatódjon Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamata.

„Ez különösen érvényes Oroszország Ukrajna elleni teljes körű háborújának kezdete óta. Ez egy nehéz időszak, amely minden tevékenységünket befolyásolja” – mondta. Kiemelte, hogy az EU-n belüli együttműködés „most fontosabb, mint valaha.”

Amikor lemondott, Billström a második világháború óta a legsúlyosabb biztonsági helyzetnek nevezte a mostanit, utalva az ukrajnai és a közel-keleti háborúra.

A 43 éves Maria Malmer Stenergard, a kormányzó Mérsékelt Párt tagja. Ő irányította a kormány bevándorlási politikájának gyökeres átalakítását, amelyet az emberi jogok szószólói közül többen bíráltak.

Stenergard nevéhez olyan bevándorlásügyi reformok fűződnek, mint a családegyesítés feltételeinek szigorítása vagy az elutasított menedékkérők kitoloncolásának megkönnyítése.

A bevándorlásügyi tárca vezetését Johan Forssell, a nemzetközi fejlesztési együttműködésért és külkereskedelemért felelős miniszter veszi át.

Kapcsolódó írásaink