Külföld
Katonai együttműködés Varsóval?
Zelenszkij ajánlatot tett

A találkozón szót ejtettek az orosz drónok lengyel légtérbe történt behatolásáról. „Hálásak vagyunk Lengyelországnak a támogatásért, amelyet a háborúban kezdettől fogva nyújtott. Szomszédok vagyunk, és ilyen veszélyes időkben össze kell tartanunk” – hangsúlyozta Zelenszkij. Szót ejtettek haditechnikai eszközök közös gyártásáról – kiemelten a drónelfogó eszközök gyártására rendelkezésre álló lehetőségekről – és Ukrajna európai uniós tagságáról is. „Nagyon fontos megnyitni az első tárgyalási fejezetet Ukrajna és Moldova számára mind a 27 tagállam egyetértésével” – tette hozzá az ukrán elnök.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter dán kollégájával, Lars Lokke Rasmussennel tartott pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy várhatóan jövő csütörtökön lengyel katonai delegáció érkezik Ukrajnába. A látogatás összefügg a két napja történt drónincidenssel. Szibiha emlékeztetett arra, hogy Ukrajna előzetesen tájékoztatta a lengyel felet az orosz drónok behatolásáról.„(Jövő) csütörtökön várjuk a lengyel katonai delegáció érkezését, amelynek katonáink minden segítséget megadnak. Jelenleg csak Ukrajna rendelkezik a szükséges tapasztalattal az ilyen feladatok megoldásában” – mondta az ukrán tárcavezető.