Külföld
Újabb diplomáciai konfliktus?
Szlovén politikusok kerültek a határon túlra

A boszniai szerb kormány egyúttal tiltakozott Ljubljana „egyoldalú és politikailag motivált” döntése miatt. A közlemény szerint a Banja Luka-i kormány úgy véli, hogy Milorad Dodikot egyértelmű jogi alap és indok nélkül tiltották ki Szlovénia területéről, és a döntés a boszniai Szerb Köztársaság belügyeibe való közvetlen beavatkozásnak, illetve a nemzetközi konvenciók megsértésének minősül. „Visszalépést jelent a térség kapcsolatai és európai perspektívája terén” – olvasható a közleményben.
Az indoklás szerint a szlovén elnököt és a külügyminisztert a boszniai Szerb Köztársaság politikai és intézményi integritásának megőrzése érdekében, valamint a nemzetközi gyakorlattal összhangban, a kölcsönösség elvét szem előtt tartva tiltották ki.
Az N1 szlovén hírtelevízió közlése szerint több oka is van annak, hogy a ljubljanai kormány szankciókat vezetett be Dodik ellen. A bosznia-hercegovinai bíróság ítélete mellett, amely egy évi letöltendő börtönbüntetésre ítélte, hivatali tevékenységeitől pedig hat évre eltiltotta Milorad Dodikot, az indokok között a politikus szeparatista törekvéseit, valamint az állami intézmények és Bosznia-Hercegovina alkotmányának aláásását is említik. Fontos ok továbbá, hogy „megalapozott a gyanú, miszerint Dodik és családtagjai Szlovéniában különböző személyeken és vállalatokon keresztül jelentős, vitatott módon megszerzett vagyonra tettek szert”.