Külföld

Foglyok szabadultak a fehérorosz börtönökből

Lengyel állampolgárok is érintettek

Három lengyel állampolgár, valamint a Lengyelországból sugárzó Belsat televízió és más lengyel médiumok nyolc, fehérorosz állampolgárságú munkatársa is az elengedett fehéroroszországi foglyok listáján van – közölte csütörtöki sajtóértekezletén Pawel Wronski, a lengyel külügyminisztérium szóvivője.

Foglyok szabadultak a fehérorosz börtönökből
Fehéroroszország több rabot szabadon bocsátott – a lengyel kormány szerint három honfitársuk is köztük van
Fotó: The Yomiuri Shimbun via AFP/Kaname Muto

Wronski annak kapcsán nyilatkozott, hogy Fehéroroszország csütörtökön a John Coale különmegbízott vezette amerikai küldöttség közbenjárására szabadon engedett 52 politikai foglyot. A fehérorosz elnök sajtószolgálata 14 külföldi állampolgárt említett az elengedettek között, köztük két lengyelt.

„Köszönetet szeretnénk mondani Donald Trump elnöknek, aki személyesen közbenjárt az ügyben, valamint követeinek, akik eredményesen tárgyaltak” – jelentette ki Pawel Wronski.

Elmondta: előzetes információk szerint, amelyek a lengyel diplomácia rendelkezésére álltak, a három lengyel állampolgár között hosszú szabadságvesztésre ítélt emberek is vannak. Hozzátette, hogy a szabadon bocsátottak nevét nem teszi nyilvánossá. „Hivatalos közleményt teszünk majd közzé, amint képviselőnk találkozik a szabadon engedettekkel. Most még úton vannak Vilniusba” – tájékoztatott.

Közölte, hogy nincs a szabadon bocsátottak között Andrzej Poczobut újságíró, fehéroroszországi lengyel nemzetiségi aktivista, akit 2021-ben vettek őrizetbe, majd 2023-ban nyolc évi szigorított fegyházra ítéltek.

„Számítunk arra, hogy a fehérorosz börtönökből szabadon bocsátottak következő csoportjában Andrzej Poczobut is benne lesz” – jelentette ki Wronski, hozzátéve: az újságíró „folyamatosan az első helyen szerepel” a szabadon bocsátandó foglyok lengyel listáján.

Felidézte, hogy a júniusban szabadon bocsátott fehéroroszországi foglyok csoportjában szintén három lengyel állampolgár volt.

A múlt héten Fehéroroszországban őrizetbe vett lengyel karmelitarendi szerzetessel kapcsolatban Wronski megismételte a lengyel külügyminisztérium azon figyelmeztetését, amely veszélyesnek minősíti a Fehéroroszországba történő utazást. „Ott a lengyel állampolgárokat őrizetbe vehetik, túszul fogva tarthatják őket” – mondta.

Kapcsolódó írásaink