Külföld

Iszlamista háttér az esseni késelés mögött?

A német belügyminiszter szerint nem kizárt

Nem zárható ki iszlamista háttér a múlt pénteki esseni iskolai késelés ügyében – közölte csütörtökön Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi belügyminisztere.

Iszlamista háttér az esseni késelés mögött?
A német belügyminiszter szerint nem zárható ki az iszlamista indíték az esseni iskolai késelés ügyében
Fotó: AFP/Tobias Schwarz

Mint azt a tartományi törvényhozás belügyi bizottságában elmondta, a 17 éves koszovói gyanúsított esetében sűrűsödnek az erre utaló jelek. „A szövetségi főügyész jelenleg mérlegeli, hogy átvegye-e az ügy kivizsgálását” – ismertette.

A késelés során egy tanárnő súlyos sérüléseket szenvedett, a feltételezett elkövetőre pedig a rendőrök az őrizetbe vétel során rálőttek, így orvosi ellátásban részesül.

Reul szerint a gyanúsított által készített videófelvételek utalhatnak az iszlamista indítékra, ugyanakkor egyelőre gyilkosság kísérlete miatt indítottak ellene eljárást. A tartományi belügyminiszter hangsúlyozta azonban, hogy adathordozók most történt kiértékelése „vallási indíttatású tettre enged következtetni”.

A fiatal már 2023 óta ismert volt a hatóságok előtt „fenyegetés, a fegyvertörvény rendelkezéseinek megsértése, illetve súlyos testi sértés és gyermekpornográfia birtoklása” miatt. Ugyanakkor az állambiztonsági szervek nem figyeltek fel rá.

Kapcsolódó írásaink