Külföld

Csehország is a lengyelek mellé állt

Petr Fiala szerint Putyin egész Európát veszélyezteti

Az éjjeli orosz dróntámadás, amely Lengyelország területét is érintette, a NATO védelmi képességeinek a próbájaként is értékelhető – véli Petr Fiala miniszterelnök az X közösségi hálózaton szerdán megjelent bejegyzésében.

Csehország is a lengyelek mellé állt
Petr Fiala, cseh miniszterelnök
Fotó: AFP/Alexander Nemenov

A kormányfő, aki több cseh vezetővel egyetemben elítélte a történteket, azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egész Európát veszélyezteti, és most azt próbálgatja, meddig mehet el.

Fiala ugyanakkor méltatta, hogy a lengyel légvédelem hatékonyan reagált a támadásra. Petr Fiala bejegyzésében a közelgő csehországi parlamenti alsóházi választásokkal összefüggésben felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország nem baráti ország, és veszélyt jelent mindenkire.

„Nyilvánvaló, hogy Oroszország igyekszik kárt okozni a többi európai ország lakosainak is. Kiállunk Lengyelország mellett, mert az egyik legfontosabb szövetségesünk” – mutatott rá a kormányfő. „A lengyel légtér orosz drónok általi megsértése újabb bizonyítéka annak, hogy Moszkva háborúja Ukrajna ellen minket is érint, minket is fenyeget” – írta az X-en Jan Lipavsky külügyminiszter. A diplomata felszólította a szövetségeseket, hogy szigorítsák tovább az Oroszország elleni szankciókat. „Csehország teljes mértékben szolidáris lengyel szövetségeseivel” – húzta alá Jan Lipavsky.

Hasonlóan nyilatkozott Jana Cernochová védelmi miniszter és Markéta Pekarová Adamová, a képviselőház elnöke is.

„A lengyel légtér megsértése egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az Oroszország által indított háború nemcsak Ukrajnát, hanem az egész közép-európai régiót is érinti” – szögezte le Jana Cernochová újságíróknak nyilatkozva.

Kapcsolódó írásaink