Külföld

Elutasította a román parlament a négy bizalmatlansági indítványt

Elutasította a román kétkamarás parlament vasárnapi együttes ülésén az ellenzék által benyújtott négy bizalmatlansági indítványt, melyeket a kormány által hétfőn elfogadott, a második deficitcsökkentő csomagot alkotó törvénytervezetek ellen nyújtott be.

Elutasította a román parlament a négy bizalmatlansági indítványt
Ilie Bolojan kormánya túlélte a bizalmatlansági indítványt
Fotó: AFP/Daniel Mihailescu

A román képviselőház és szenátus vasárnap hétórás együttes ülésén egyenként megvitatta, majd titkos szavazásra bocsátotta az ellenzék által benyújtott négy bizalmatlansági indítványt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), a Fiatal Emberek Pártja (POT) és az SOS Románia frakciói által aláírt indítványokat szerdán nyújtották be, majd csütörtökön olvasták fel a bukaresti parlamentben, miután az Ilie Bolojan által vezetett kormány hétfőn felelősséget vállalt a második deficitcsökkentő csomagért.

A „kormányzati felelősségvállalás” azt jelenti, hogy az érintett tervezetekről a parlementi nem rendez érdemi vitát, életbe léptetésüket pedig csak a kormány megbuktatásával tudja megakadályozni. A Bolojan-kabinet összesen öt törvénytervezetért vállalt felelősséget, az ellenzék ezek közül négy kapcsán nyújtott be bizalmatlansági indítványt: a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit szigorító jogszabályjavaslatot támogatták. Az első bizalmatlansági indítványban az ellenzéki pártok az egészségügyi ágazatot érintő törvénytervezetet vitatták, a másodikban az állami vállalatok irányításáról szóló jogszabályt módosító tervezetet kifogásolták, a harmadikban az autonóm szabályozó hatóságok működésének hatékonyabbá tételét célzó törvényjavaslattal nem értettek egyet, míg a negyedikben az adóügyi intézkedésekre vonatkozó törvénytervezetet ellenezték.

A bizalmatlansági indítványokat egyenként bocsátották titkos szavazásra, elfogadásukhoz 233 támogató szavazat kellett volna. Az AUR az ülés hétfőre való elnapolását kérte, arra hivatkozva, hogy nem lesz kvórum, de a parlament döntésképesnek bizonyult, 392 honatya volt jelen.

Az egyes bizalmatlansági indítványokat 108-121 támogató szavazatot kaptak, ami nem volt elegendő a Bolojan-kabinet megbuktatásához. Azáltal, hogy az indítványok nem szerezték meg a kormány leváltásához szükséges többséget, a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezek elfogadottnak minősülnek.

Az AUR már bejelentette, hogy megtámadja ezeket az alkotmánybíróságon. George Simion AUR-elnök felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi kormánykoalíció a csődbe fogja vezetni Romániát, „csak reformosdit játszik”, de nem valósít meg reformot. Miközben a román népet megszorító intézkedésekkel sújtja, a Boloja-kabinet Ukrajna számára óriási összegeket különít el – mondta.

Ilie Bolojan kormányfő közölte: a kormány felelősséget vállal az intézkedéseiért, de az ellenzéknek is vállalnia kell a felelősséget a kijelentései és cselekedetei hatásaiért. Azt kifogásolta, hogy az ellenzék „jogalkotási terrorizmusnak” hívta a törvénytervezetek elfogadásának módját. Nem ez az első alkalom, hogy az ellenzék uszító nyelvezetet használ – figyelmeztetett a kormányfő.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hangsúlyozta: a kormánynak folytatnia kell a munkát, az eddig hozott döntések csak az első lépések a költségvetési hiány betömésére. „A valódi reformnak az egészségügyben, az igazságszolgáltatásban, az állami vállalatoknál és a közigazgatás hatékonyabbá tételében kell megtörténnie” – írta. Hozzátette: „az AUR által kínált út zsákutca, csak káoszt, cirkuszt és gyűlöletet hozna”.

Kapcsolódó írásaink