Új frontokon is összecsapna az oroszokkal a Berlin-Párizs tengely

– Emmanuel Macron és Friedrich Mehrt az elmúlt napokban többször is megnyilatkoztak. Beszéltek az „Európai Unió bürokratikus rendszerének leépítéséről”, de arról is, hogy Európának önálló hatalmi tényezővé kell válnia a világban, és hogy az átalakulást a Berlin-Párizs tengelynek kell vezetnie. Mindeközben a német és a francia gazdaság, akárcsak a brit gyakorlatilag válságban van.

– Van egy alapvető félreértés azzal kapcsolatban, hogy mit jelent az Európai Unió. Az EU mindig is egyfajta gazdasági együttműködésnek a képét öltötte, legalábbis a reklámszövegekben ez volt kiemelve, és az volt a mondás, hogy mindenki jól jár ezzel a történettel. Az alapígéret a jólét és a biztonság volt. Mostanra viszont egyre kevésbé tudja ezeket az ígéreteit biztosítani. Részben a migrációnak, részben más elhibázott intézkedések következtében.

Tehát innentől kezdve, amit látunk, az a tűzoltás, de ne felejtsük el, hogy ott van Nagy-Britannia, aki hivatalosan kilépett az EU-ból, mégis úgy hurcolja magával Kier Starmert Emmanuel Macron és Friedrich Merz, mintha még egy uniós miniszterelnök lenne. Úgyhogy ez is azt a sokak által tagadott tényt erősíti, hogy létezik egy nemzeteken átívelő, nemzetek feletti globális elit, amelyik maximál sebességgel és erőszakossággal érvényesíti az akaratát.

A hírek szerint Nagy-Britannia és Franciaország is kénytelen lehet az IMF segítségét kérni – ennyire súlyos gazdasági helyzetben vannak, nem kis mértékben az Ukrajnával kapcsolatos döntéseik miatt.

Szóval ezek a lépések, nyilatkozatokat az emberek egyre növekvő értetlenkedéssel fogadják, és okkal.

Friedrich Merz maga beszélt arról néhány napja Osnabrückben, hogy Németország gazdaságát strukturális válság sújtja, ami azt jelenti, hogy eltér a szerkezete attól, amit a jelen körülmények elvárnak tőle. Részletekbe nem bocsátkozott, de ebből is látszik, hogy Németország is egyre nagyobb bajban van. Valaki más ugyanazon a napon arról beszélt, a jóléti társadalom fenntarthatatlan, ennek ellenére 9 milliárd euróval azért mindenképpen megtámogatják még Ukrajnát.

Tehát az elit bezárkózott az elefántcsonttornyába, és nem hajlandó szembenézni az egyre nehezebb, egyre keményebb gazdasági helyzettel.

– Szemet szúrt az is, hogy Ukrajna mellett kiálltak Moldova mielőbbi uniós tagsága mellett is. Ez azért érdekes, mert Moldova ugyanolyan „terhelt” ország, mint Ukrajna volt néhány évvel ezelőtt, már abból a szempontból, hogy a területének egy része szakadárok ellenőrzése alatt áll. Moldovában amúgy választások lesznek, és Macron arról beszélt, hogy az EU jólélet és biztonságot ígér... Érdekes, hogy a Nyugat-Balkán országainak csatlakoztatását nem siettetik – mintha a brüsszeli elitnek lenne egy „perverz vonzódása” a minden értelemben instabil országok iránt. Miért?

– Igen, ez egy visszatérő kérdés, hogy pontosan mi is a koncepció, és az látszik, mint az Európai Unió szándékosan provokálja Oroszországot azzal, hogy olyan területeken próbál befolyást szerezni, amelyek korábban az orosz érdekszférába tartoztak. Tegyük hozzá: az, hogy hol húzódnak éppen az érdekszférák határai, hogy ezek hogyan állnak fönn, hogy megváltoztathatatlanok, vagy éppen megváltoztathatóak, az nem jó vagy rossz kérdése, az erőviszonyok kérdése.

Tehát az a tény, hogy az Európai Unió megpróbál behatolni az orosz érdekszférába és az oroszok ezzel szemben ellenállnak, ebben semmilyen jó vagy rossz, semmilyen erkölcsi kategória nincs. Ez nem szép, ez nem jó, ez nem erkölcsös, egyszerűen így működik a világ.

– Ez a reálpolitika.

– Ez a reálpolitika, pontosan. És innentől kezdve ezeket a lépéseket az erőviszonyok alapján kell megítélni, mert azok fogják eldönteni, hogy mi lesz. Aki azt gondolja, hogy az oroszok nem fognak mindent megtenni, ideértve a fegyveres erő alkalmazását, hogy az érdekeiket alátámasszák – lásd Ukrajna –, azok súlyosan tévednek.

Az Európai Unió mit tud ezzel szembeállítani? Az Európai Uniónak van egy pénzügyi és van egy gazdasági fölénye – még mindig sokkal vonzóbb dolog az Európai Unióban élni, mint Oroszországban. De ezeket a szép érveket továbbra is tromfolja az a tűzerő, amit az orosz hadsereg fel tud mutatni. Ez megint nem szép, nem jó, de ez van. És igen, Oroszország Ukrajnában van lekötve, de az ukrán háború sem fog örökké tartani. És utána az az Oroszország, amelyik egyre kevésbé bízik a Nyugatban, inkább fegyverrel fog tárgyalni, mint a tárgyalóasztal mellett.

– Itt azért még elidőznék egy kicsit, mert Macron azt is mondta, hogy az EU soha nem avatkozna be egy ország belügyeibe, és hazugságnak nevezte, hogy meg akarja hosszabbítani az ukrajnai háborút. Ami az előbbit illeti, augusztus elején ítéltek el Moldovában egy EU-szkeptikusnak tartott ellenzéki vezetőt, a gagauz Evghenia Guțult. Brüsszelnek semmilyen kifogása nem volt, ahogy akkor sem, amikor a vesztésre álló cseh kormányerők egy törvénnyel ellehetetlenítették annak a Cseh Kommunista Pártnak a támogatását, amelyik négy évvel korábban a most is esélyes Babist hozzásegítette a kormányalakításhoz. Lengyelország esetében pedig konkrétan kimondták: akkor juthat uniós forrásokhoz, ha Tusk nyeri a választásokat…

– Igen, az Európai Unió vezetői a sokszínűségről, a véleményszabadságról beszélnek, de számos kérdésben teljes igazodást várnak el valójában. Nem egyszer, nem kétszer, többek között Moldova és gagauzok esetében is egyértelművé vált már, hogy a szlogenek igazából nem jelentenek semmit. Ugyanúgy, ahogy Mao Kínájában azt mondták, hogy virágozzék száz virág, amíg akkor és olyan színben virágzik, amikor és ahogy azt a központban eldöntötték, ugyanúgy az európai pluralizmus is csak arra a szűk körre vonatkozik, amelyre Brüsszelben vagy máshol ráütötték a pecsétet.

Úgy gondolom, hogy a kettősmérce, az ultimátumok miatt az Európai Unió soft power-je egyre kevésbé vonzó, bár a problémák egy részét még azok a folyamatok, amelyeknek a lendülete kitart, egy ideig eltakarják. De az a tény, hogy bármilyen ellentmondás az Európai Unió erővel akar elnyomni, és bármilyen olyan ellenvéleményt, amelyik a hivatalos – és tegyük hozzá globalista narratívába nem illik – azt tűzzel-vassal irtja.

– Az állítás második fele arról szólt, hogy nem akarják elnyújtani a háborút. Mégis Donald Trump visszatéréséig nem volt olyan nagy nyugati vezető, aki megpróbált volna tárgyalni az oroszokkal. Egymást érték a szankciók, a fenyegetések, a fegyverszállítmányok – ezek lettek volna a háború megrövidítését célzó intézkedések? Vagy itt is az előbbiekben érintett kettős beszéd tanúi vagyunk: azt mondják, hogy le akarják zárni, de valójában az európai elitnek valamiért jó ez a háborús helyzet fenntartása? Mondjuk azért, mert a háborús pszichózis segíti a birodalomépítő törekvéseik megvalósítását?

– Ez nem egy légből kapott vélemény, de inkább úgy néz ki, hogy az Európai Unió nem mérte föl kellőképpen a valós erőviszonyokat. Az uniós elit győzelemmel akarja lezárni ezt a háborút, minimális engedmények nélkül. Csak hát az erőviszonyok ezt nem teszik lehetővé. Ezért hívták fel már nagyon korán a hozzám hasonló realista elemzők a figyelmet, hogyha az Európai Unió, vagy akár a NATO a Joe Biden amerikai elnök által irányított (?) kormányzattal beszáll ebbe a küzdelembe, valódi segítséget nyújt, akkor lett volna esélye Ukrajnának. Nem a totális győzelemre, hanem arra, hogy jó pozícióból tárgyalhasson a békéről. Máskülönben, úgy, ahogy ezt csinálták – semmi.

A csöpögtetett nyugati segítség ideig-óráig kompenzálni tudta az élő erőben és a haditechnikai képességekben fennálló orosz előnyt, de ez az idő egyre rövidül. Az Európai Unió vezetése megásta a saját sírját. Ráadásul az európai érdekérvényesítés az ugyanúgy, mint az összes többi országé, elképzelhetetlen erős fegyveres erő nélkül. Ennek hiányában az Európai Unió ennyit tud: látványosan erőlködni, és nagyokat mondani.

Ha már Macron elnökről beszéltünk, ő legalább 30-szor megígérte, hogy Franciaország csapatokat küld Ukrajnába, aztán mindig kitáncolt valahogy az ígérete mögül. Ennyit tud jelenleg az Európai Unió.